» Publishers, Monetize your RSS feeds with FeedShow: More infos (Show/Hide Ads)
Miben rejlik a Grossvenediger sikere? Mitől olyan népszerű, miért dönt mellette évről-évre több tucatnyi túrázó, minek megyünk oda? Egyáltalán mi a bánat az a Grossvenediger és minek ez a felhajtás?
Pont a töretlen népszerűsége miatt, a túravezetőink és mi a Kapás utcában létesített iKaland BC-ben csücsülő irodisták is hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezt a túrát nem kell bemutatni, ezt mindenki ismeri, és ebből kifolyólag nem is kell róla beszélni.
Ha már teljesítetted, tisztában vagy a nehézségeivel, a szépségeivel és az élmény vagy továbblendített a következő hegyre, vagy úgy érzed – ennyi elég volt a hegymászásból, “köszi szépen”.
Bármelyik is legyen, ez az írás neked már nem tartogat túl sok újdonságot, azonban a magashegyi túrázásban, hegymászásban még abszolút járatlan/tapasztalatlan/nulla előélettel rendelkező ámde sportos és kalandvágyó embertársaidnak annál inkább.
A lenti sztori mentén, képzeletben mászd végig velünk az utat, Hinterbichl falucska murvás parkolójából a Grossvenediger 3666 méteren tündöklő csúcskeresztjéig. Ennek alapján pedig eldöntheted, hogy bepakolsz e egy ilyen hétvégére..
Útban a Grossvenediger (3666 m) csúcsára.
(A történetet egyébként Matróz* vetette papírra, jó pár évvel ezelőtt, amikor Sándor Misit és egy iKaland csapatot irodai székéből felpattanva elkísért egy túrára.)
*Matróz: Ha már egy ideje ismered az iKalandot, akkor emlékezhetsz B. Marcira, akik évekig szervezet a jobbnál-jobb alpesi túrákat. (Ezt nem mi mondjuk, hanem ti). Marci jelenleg Palesztinában barangol és mindenkinek üdvözletét küldi.
“7 óra autózás után kikötött bakanccsal evickélek ki egy kombi passat hátsó üléséről. A derekam beállt, a lábam zsibbad, a pólóm az izzadt hátamra tapadt. Misi barátommal összenézünk, kiosztjuk a hágóvasakat, beülőket. Néhányan kérdő tekintettel bámulnak a hegyes éles izére, majd ügyetlen mozdulatokkal a hátizsákjukra rögzítik.
A szöszmötölés félórássá nyúlik, felesleges holmik kilói kerülnek ki az izgatottan rohangáló gleccsermászó jelöltek zsákjából és körvonalazódik az indulás. A „lusták” vagy más néven az „okosak” Venediger taxit hívnak – és milyen jól teszik – a csúcsnapra tartalékolnak, a többiek pedig nekivágnak az 1500 méter szintkülönbségű szerpentinnek, mely hosszan kanyarog a kristálytiszta hegyi patakokon és a legelésző birkacsordákon keresztül a 2962 méter magasan épült zord külsejű Defreggerhausba.
Az utolsó 100 méteren már van erőm gondolkodni, jéghideg csapolt sör és óriás rántott husi lebeg a szemem előtt. Az osztrák hüttékben szokásos sörívó szertartást a másnapi csúcstámadás megbeszélésével folytatjuk, „beállítódnak” a hágóvasak, és a túravezető elhint néhány praktikus tanácsot az öltözékkel, felszereléssel kapcsoltban. Altatni senkit nem kell, a hajnali 3-as ébresztő azonban már egy picit keményebb dió.
Az álmos csapat komótosan szöszmötöl, Andi az egyik lány, annyira nincs képben, hogy én adom rá a kamáslit. Mire a gleccserhez érünk, már hajnali fényben dereng a Venediger impozáns havas csúcsa. Az izgatott csapatot, Misi kötélre veszi és eközben rövid eligazítást tart a hágóvas használatáról és a gleccseren való haladás mikéntjéről. Néhány lépés és mindenki belejön, tapossuk a havat ezerrel. Utunk tátongó hasadékok mellett vezet, meg-megállunk, nagyot csodálkozunk, hüledezünk, és ha kell, átugrálunk az akár 10-15 méter mély spaltnik felett.
Mire a platóra érünk, már éget a nap, müzlit tömünk magunkba, és rövid pihenő után nekivágunk a csúcsnak. A látvány és az élmény egyre fokozódik, a pihenőknél kattognak a fényképezőgépek. Misi a „lazsáló” csapatot kissé bizarr alpesi sztorikkal szórakoztatja, így a fáradtságra senki sem gondol.
Már közel negyedórája várakozunk, amikor finom rángatást érzek a beülőm tájékán. Misi az, elkezdte felvontatni a csapatot. A terep egyre emelkedik, és azon kapom magam, hogy az éles csúcsgerincen egyensúlyozom. Rövid, maximum 15 méter, de ez a túra legizgalmasabb része. Tyúklépésben haladok, óvatosan rakosgatom a lábaimat. Fel sem nézek, szinte beleütközök az előttem magasodó 4 méteres csúcskereszt talapzatába.
Földöntúli érzés kerít hatalmába, – mindenki mosolyog, kezet ráz, gratulál. Végre fenn vagyunk, fenn a csúcson. Az első 3 ezresem, Istenem ezt is megcsináltam. Csúcscsoki és végre egy kis pihenés. Leülök a hátizsákomra és körbenézek. Leírhatatlanul szép, napsütésben pompázó havas hegyek egész sora tárul elém. Misi a távolba mutat – az ott a Glocki. Ez lesz a következő – mondom magamban – és egy húzással magamba döntök fél liter, kissé fagyos vizet. Dobok egy sms-t a hazaiknak – üdv 3666 méterről- aztán elkezdünk készülődni.
Koránt sincs még vége, most jön az ereszkedés. Itt nagyon kell figyelni – jegyzi meg Misi-, mert ilyenkor hajlamos a kitikkadt túrázó elbambulni, és megcsúszni. Lefelé érdekes gyakorlatokat végzünk, hol az első, hol valamelyik közbülső túrázó imitálja a kicsúszást a meredek terepen. Mi történik ha…, és mit kell csinálni ha… társunk megcsúszik, vagy belepottyan egy hasadékba. Gyorsan kiderül, egy 3-4 fős kötélparti simám „megtartja” a lefelé szánkázó mászót. Így már mindenki megbízik a kötélben és a felszerelésben, és egy csomó mindent megtanultunk.
Fáradtan, du. 1 körül érkezünk vissza a menedékházba, a csúcsmászó csapat most nagyon megérdemli a sört. Kényelmesen nyújtogatom a lábaimat, kicsit el is bóbiskolok. Nem volt a hosszú a túra, de a hajnali kelés sokat kivett belőlem. Mivel a nap még mindig hétágra süt, Misi azt javasolja, hogy menjünk le a 2100 méteren lévő Johannisba. Ott sokkal jobb az almáspite, jól néz ki a hüttés lánya, és van zuhanyzó.
Senkit sem kell győzködni, és hamar 2-2,5 óra alatt leszaladunk. Lefelé egész más ez a táj, de gyakran visszanézek a havas hegyekre. Szépek, semmi kétség, hogy még visszatérek közéjük. A lenti hüttébe érve már komolyabb ünneplésbe kezdünk, innentől már több sör is belefér. A hangulat remek, mindenki nevet, jönnek a sztorik, ki hogyan élte meg a csúcsot, melyik volt a legnehezebb rész, mit mászunk meg legközelebb. Mosolyogva hallgatom őket és reménykedem, hogy lesz folytatása. Meglepő, de 3 nap alatt is barátságok szövődnek a hegyen. Talán a jó levegő teszi, nem tudom…”
A fotókat Pálinkás Péter és Trásy Balázs készítették
Akár sikerről, akár tragédiáról számolnak be a hírek, a hegymászóexpedíciók körüli közbeszéd elég gyorsan polarizálódik két irányba:
1. Ezek felelőtlen, önző fráterek – minek keresik a veszélyt.
2. Minden tiszteletem a hegymászóké; bátor és fantasztikus emberek.
Hős vagy hebrencs?
Ezt a két véleményt, persze, lehet fokozni mindkét irányba – vannak akik kárörvendenek a halálhír hallatán, mások pedig nemzeti hősként éltetik Erőss Zsoltot. Hol az igazság? Hős vagy hebrencs? A most eltűnt két hegymászó túravezetőnk volt, ezért arra lehetne számítani az iKalandtól, hogy “mögéjük állunk” és “megvédjük őket”. Helyrevágjuk a fotelkommentelőket (új kifejezés az expedíció sajtósától) és éltetjük barátainkat. Na, ez nem egy ilyen bejegyzés.
Zsolt és barátai előmozdítják a családi kecó megépülését. Fotó: Kovács Krisztián
Arról szól ez az írás, hogy valószínűleg mindannyian többre megyünk, ha nem próbálunk igazságot tenni a fenti kérdésben – vagy legalábbis nem a hagyományos módon. Mi a hagyományos mód? Az, hogy úgy érezzük, két lehetőség van és nekünk helyet kell foglalnunk valamelyik oldalon. Jelen esetben a hegymászókat éltetők vagy az anyázók táborában.
Kétségtelen, hogy jóval egyszerűbb dolog odaállni valamelyik valamelyik oldalra – elvégre arra vagyunk kondícionálva, hogy duálisan gondolkodjunk: “Válassz! Liberális vagy keresztény; fradi vagy ute; coca vagy pepsi…?”.
Az emberiség évezredek óta tudja, hogy a tömegek gondolkodását úgy lehet befolyásolni, ha csatornázzák. Ehhez pedig az kell, hogy bizonyos kérdésekre kész válaszokat/lehetőségeket adjanak. Olyan konzerv-válaszokat, amin nem kell sokat dilemmázni és könnyen levezethetők.
Ezért zsigerből is így közelítünk meg nagyon sok olyan kérdést, melyeket – háát – máshogy lenne érdemes megközelíteni. Pl.: Jobb vagy bal? Velünk van vagy ellenünk? FEKETE VAGY FEHÉR?
A maradék 10 999 998 szín
Nem kell IQ fájternek lenni ahhoz, hogy lássuk, mi a probléma, ha csak feketén vagy fehéren vagyunk képesek nézni a dolgokat: lemaradunk a maradék kb. 10 999 998 színről. Pedig mennyivel érdekesebbek azok! Félreértés ne essék – nagyon sok ember szokott ún, árnyaltan gondolkodni, de ez alatt többnyire azt értik, hogy több tényezőt tesznek rá egy képzeletbeli mérleg két serpenyőjére.
De a végeredmény mégis az, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy a dolgokról legyen egy nagyon egyszerűen kifejezhető, “egydimenziós” véleményünk – hogy skatulyába kerüljenek. Mint ahogy a mérleg nyelve is egy valamit jelez, de azt nagyon egyértelműen. Az ún. árnyalt gondolkodás eredménye is többnyire egy fehér vagy egy fekete válasz, ítélet.
Zsoltéknál ebéd építkezés közben. Fotó: Kovács Krisztián
Elég mélyen beágyazott gondolati kép az a bizonyos mérleg, ugye? A mérlegnek, két serpenyője van, így ez a mentális kép eleve eldönt sok mindent az eredmény kimenetelét illetően. Legfőképp azt, hogy egydimenziós választ kapuk a kérdésünkre. Persze, a mérleg-módszer, a pro-k és contrák mérlegelése, rengeteg mindennapi kérdés eldöntésében célravezető – pl. “mivel szigeteljem a házamat?” vagy “melyik kávéfőzőt/cipőt/karabínert/mosószert vegyem meg?”.
Ezen kérdések eldöntése kapcsán valóban ez a helyénvaló módszer és nem érdemes polemizálni. A probélma ott kezdődik, amikor árnyaltabb dolgokat is ugyanígy akarunk megítélni. Vagy várjunk, nem is… a probléma ott kezdődik, amikor úgy érezzük, hogy ítéletet kell hoznunk bizonyos emberek-jelenségek fölött.
Akinek volt dolga 2-5 éves gyerekekkel, az szembesülhetett (nem kevés derűt okozva) azzal, hogy a beszélni alig tudó gyerek minden második dologra vagy jelenségre megkérdezi: “miért?” Ez tök normális, hiszen ésszel próbáljuk meg felfogni a világ dolgait. Az is normális, hogy a csecsemőnek megtanítjuk: papa szemüvegét összezúzni rossz, papát símogatni pedig jó. Azt viszont kevésbé vesszük észre, hogy olyan területeken is a rációhoz vagy a jó vs. rossz duálhoz próbálunk nyúlni, ahol ezek nem adhatnak teljes vagy “jó” választ.
Felnőtt korunkban megmarad ez az ösztön, hogy mindenről amit nem értünk, megkérdezzük: MIÉRT – és várjuk, hogy a jól megszokott gondolkodási kereteink között, a jól megszokott fogalmakkal és szabályszerűségekkel, a mi logikánk szerinti választ kapjunk. Ha ilyen nem áll elő, akkor vagy gyártunk egy választ ami fittel a gondolkodási sémánkba, vagy elővesszük a cetliket (skatulyákat) és ráragasztunk olyanokat, hogy “rossz”, “ésszerűtlen”, “őrült”,”irracionális”, vagy ezek cifrább változatait.
Fölösleges feszkó
Ezért érthető, hogy ilyen kommentháború bontakozik ki szegény Zsolt és Peti esete kapcsán is, ami az iKalandon szerencsére egész lájtos maradt. Úgy érezzük, hogy oda kell állnunk valamelyik oldalra. Pedig nem. Lehet Zsoltot egyszerre kivélteles, nagyszerű embernek tartani személyisége és mászásai miatt… és önzőnek azért, mert a hivatását választotta a család rovására. Ezt egyébként ő maga is önző dolognak tartotta és egyre jobban szenvedett ettől az ellentmondástól – ezt pedig Hilda, a felesége mondta. Lehet készíteni a köveket! A dobálózást az kezdje, akinek a céljaiban, életében soha nem feszültek belső ellentmondások.
Nem fogunk Zsolt és Peti “mögé állni” vagy “megvédeni őket” – legfőképp azért, mert erre nincs szükségük. Nekünk van szükségünk arra, hogy megtanuljunk bizonyos dolgokat ítélkezés nélkül szemlélni. Sokkal gazdagabb lesz az életünk és nem szennyezzük a világot értelmetlen feszkóval, vitákkal.
Hilda (és Zsolt) a konyhában. Fotó: Kovács Krisztián
Peti!
Mindössze egy éve ismertük egymást – akkor kezdtél nálunk túrát vezetni. Kellett valaki, aki “jó és komoly” és Lacának Te jutottál eszébe 3 másodperc alatt. Jó voltál, nagyon jó. Szerettek is az ügyfelek… a tudásod, segítőkészséged, tapasztalatod miatt. Szemtelen fiatalságod ellenére még szerény is voltál – és ezek az erények ritkán jönnek össze! Ezért volt van ennyi barátod!
Az egyik legjobb magyar mászó voltál – ever. Bivalyerős. Az Alpok 82 négyezresének bezsebelése, a Magas-Tátra főgerinc, a Peuterey-gerinc… Nem volt kérdés, ha a nagy magasságot is bírod, Te leszel a következő Erőss. Viccelődtünk is ezzel a hátatok mögött… Jó úton voltál a világ élvonala felé abban a sportban, ami mindent jelentett számodra.
Úgy alakult az életed, ahogy Te szeretted volna – megéltél “a hegyből”. De a végén mégsem úgy alakult. Szívszorító, kegyetlen fájdalom!
Zsolt.
Az iKaland arca vagy. És az arcodon keresztül a szellemiséged és életszemléleted is átszőtte az egész “bulit”. Ez sokaknak nem tetszett, de nem baj. Megosztottad a legszűkebb környezetedben is az embereket – de ez sem baj. Mert aki nagy dolgokat csinál és reflektorfénybe kerül, abban rögtön könnyű hibát találni és kritizálni.
Jó volt Veled jobbra-balra menni. Meg föl és le. Te tanítottad a legtöbbet nekem a mászásról. Veled másztam először több kötélhosszas utat a Kő-közben, te tanítottad a jégmászást és a “flassenzugot” a Retyezatban. De nem ezért volt jó a társaságodban lenni, hanem olyan valamiért, amit te magad sem értesz, mert annyira természetes számodra: a jelenlét.
Mindig, minden helyzetben 100%-osan jelen voltál; nem csak fizikailag, de szellemileg-lelkileg is, teljes figyelmeddel. Ez annyira szokatlan tulajdonság, hogy eleinte nem is érti az ember, hogy mi az a furcsa kisugárzás, ami belőled árad. Aztán rájöttem, hogy pont az, amit én a hiperaktivitásom miatt csak rövid pillanatokra tudok átélni: a MOST-ban élés, a teljes jelenlét. Ez a képességed az, amiből minden más fakadt, ami naggyá tett és ami hihetetlen intuícióval vértezett fel. És ezért alakult ki az a jellemed, ami magával ragadott oly sok embert és érdekesebbé tett téged, mint egy átlag élsportolót.
Persze, nem voltál egyszerű ember. 
Külön nyelvezetet kellett kialakítanunk ahhoz, hogy Veled hatékonyan tudjunk kommunikálni… de végül összejött és teljesen jól működött a közös “munka”. Aztán amikor melléd került Hilda, még inkább kisimult minden.
Zsolt, Peti!
Egy pár perce kaptunk egy felháborodott emailt, hogy miért nem írtunk rólatok semmit a honlapon. De mit írhatnánk, amikor még egy pár órával ezelőtt is annyian hittünk abban, hogy egyszer csak besétáltok egy táborba! Nem sikerül elengednünk Benneteket. A végsőkig halogattuk ezt az írást is és annyira nyögve-nyelősen megy… mert annyira elevenen éltek szemünk előtt mindketten.
Nem is gondolom azt, hogy búcsúznunk kellene. Megemlékezünk arról, hogy köztünk éltetek és példát mutattatok, inspiráltatok, szórakoztattatok annyi embert. Most továbbköltöztetek egy másik helyre, ahol új feladatok és új örömök várnak rátok. A szellemiségetek viszont itt marad köztünk – az nem tud kikopni.
–zs
Update: Íme az iKaland válasza a Zsolt és Peti balesete körül kialakult kommentháborúra.
Az utóbbi időben gyakran beszéltem Babcsán Gabával telefonon és személyesen is, általában közelegő mászásokról, túrákról, a nyári mászótanfolyamokról, de leginkább az égig érő falról. Lelkendezve, sugárzó boldogsággal mutogatta a képeket, nyomta a sztorikat, és csak mesélt és mesélt. A középpontban pedig, mindig ott volt az égig érő fal…
…azaz Babcsán Gaba legújabb könyve, melyről az alábbi rövid interjúban kérdeztük.
Múlt szombaton, azt gondoltam beleolvasok. Átfutom. Aztán másfél óra után tettem le. A sztorik lebilincselő stílusban íródtak, olvasás közben azt érzed, hogy szinte együtt mozogsz a mászókkal. Persze ez csak a képzelet játéka. Valóságban, aligha tudnánk őket követni őket..
Művészi színvonalú album, emlékkönyv az elmúlt 30 év mászásairól, társakról, élményekről, emberekről akik sziklára születtek.
A könyv kapható az ismert könyvesboltokban, és az iKaland fedélzeten is.
Bp. 1027 Kapás utca 14.-16.
Mai posztunkban egy igazi műkedvelő régi motoros rövid élménybeszámolóját tesszük közzé. Nem kifejezetten hegymászó, gleccserjáró típus, de valamilyen véletlen folytán pár évvel ezelőtt elmotorozott a Himalájába:
———–
Már egy ideje nézegetem ezt az ikalandos blogot. Nem vagyok túlságosan büszke rá, hogy egyáltalán nem vagyok egy sportos alkat, a hegymászás nem nagyon érdekel, de a Himalájában már volt alkalmam motoros túrán részt venni. Ezért elhatároztam, hogy röviden megosztom e blog olvasóival ennek a túrának néhány pillanatát. A történet mellé pedig fel is töltök pár képet. Amikor az ismerőseim kérdeznek erről az elképesztő kalandról, legelőször mindig az árakról szoktak faggatni. Ezért mindenekelőtt azzal szeretném kezdeni, hogy nem kell rémeket látni, amikor egy ilyen távoli országba szeretnél eljutni. Ha megvetted a repülőjegyedet, utána már nem kell úgy érezned, hogy minden sarkon átvágnak. A mindennapi élet Indiában, a kinti tartózkodás nagyon olcsón megúszható.
Szóval, pár évvel ezelőtt barátaimmal elhatároztuk, hogy elmegyünk valami egzotikus helyre motorozni, de nem a szokásos európai útvonalakra gondoltunk, hanem kicsit távolabbra. Delhibe repülővel, moszkvai átszállással utaztunk (ez volt a legolcsóbb jegy), és amikor megérkeztünk, akkor a nyári monszun kellős közepébe csöppentünk. Alkalmi útitársunk, egy évek óta Indiába visszajárogató angol srác tanácsára Manaliba mentünk helyi busszal, mert azt mesélte, hogy ott lehet bérelni olcsón Royal Enfield motorokat. Három nap múlva már büszke Enfield-tulajdonosok, pontosabban alkalmi bérlői voltunk ezekeknek a harmincéves csotrogányoknak. Kezdetnek az egyik forgalmi engedélyét mutatom be.
Sokáig az volt a tervünk, hogy a legendás Manali – Leh útvonalon motorozunk, és Ladakhban majd leadjuk a motorokat, de kiderült, hogy ez nagyon hosszú és megerőltető utazás lenne. Ennyi időnk nem volt. Manalitól északra haladtunk, és már első nap meg tudtuk mászni a Rothang-hágót, amely éppen 4000 méter magas. Ahogy olvastuk a Lonely Planetben, a Szpiti-völgy is hasonló látnivalókat kínál, mint Ladakh: minden faluban van egy-egy buddhista lámakolostor, az emberek ugyanúgy tibetiek, a táj is ugyanúgy nézett ki, mint a ladakhi képeslapokon.
Első éjszakánkat a Csandra-tó mellett töltöttük, ahová csak egy kitaposott, motorral alig-alig járható út vezetett. A neve alapján nem kell semmi rosszra gondolni: Csandra azt jelenti, hogy „Hold”. Szóval, a Hold-tó körül nincs semmi, csak a Himalája 4000 méteres csendje. Éjszaka csak a jeges szél zavarta álmunkat. Mint reggel kiderült, egyikünk sem aludt egy percet sem.
Második nap át kellett kelnünk a Kunzum-hágón (4500 m), amely már tényleg a Szpiti-völgy bejáratát jelentette. Estére felértünk a világ legmagasabban fekvő kis falujába, Kibberbe. Az elmúlt két nap rázós, kátyús útjai után jó volt visszatérni egy kicsit a civilizációba. Estére a vendégházban kaptunk egy-egy üveg 6,5 dl-es nagy adag Kingfisher sört, (a képeken nem csak Kingfisher látható) meg tibeti csemegét, momót. Ez gyakorlatilag olyan, mint a derelye, csak lekvár helyett darált hússal van megtöltve. Az erős sör mellett igazi sörkorcsolya volt.
Kibber után néztük meg a Ky kolostort, majd bemotoroztunk a Szpiti-völgy központjába, Kazába. Itt meglátogattuk a világ legmagasabb benzinkútját, és minden kannánkat feltöltöttük üzemanyaggal, hiszen a következő háromszáz kilométeren nem lesz több benzinkút.
Az út további részét nem írom le ennyire részletesen, csak néhány képet mutatok a Dankar kolostorról, Tabo kolostorról és Nako gompáról, valamint a Sutlej-folyóról, amely egyenesen a csupán néhány kilométerre lévő Tibetből érkezik.
Motoros túránk összesen tíz napig tartott. A motorok közül mindegyiknek volt valamilyen meghibásodása, de minden alkalommal sikerült őket olcsón megjavíttatnunk. Indiában összesen két hetet tartózkodtunk és a motorbérléssel (és a kiadós esti sörözésekkel) együtt egyikünk sem költött többet, mint kb. 500 Euró. Akár motorosként, akár hegymászóként mentek a Himalájába, ne hagyjátok ki a Szpiti-völgyet.
A múltkori két részes ladakhi történész-interjúnk után az iKaland irodát egy geológus levélíró kereste meg. Nagy örömmel adjuk közre rövid hozzászólását és a képeit, mert ebből is érezhető, hogy aki egyszer belezúgott a Himalájába, ezen belül Ladakhba, nem állhat meg a térség történelmi áttekintésénél és Kőrösi Csoma munkásságánál.
Kedves iKaland!
Igazán jó volt olvasni a múltkori interjútokat, amit a ladakhi történésszel készítettetek. Gondoltam, hogy a saját szakterületem oldaláról én is hozzászólok ehhez a ladakhos témához. Többször jártam már ott, és – bár se buddhista relikviákat, se embereket, se az élővilágot nem fotóztam –, azért telis-tele vagyok olyan képekkel, amelyeken különféle geológiai csodákat láthattok. Persze az iKaland-blog olvasói is megnézhetik őket, mert földobtam néhányat erre a fájlmegosztóra.
Szóval, a világ egyik legegyedülállóbb geológiai változatosságaival találkozhat a turista Ladakhban. Figyelmetekbe ajánlom például a mindenki által érthető gyűrt formákat, a rétegdiszkordanciákat, a kibillent rögöket, vagy a lamayurui szuffóz löszformációt. Ennek a keletkezéséről máig viták vannak, de aki arra jár, mindenképpen nézze meg, mert olyan, mint egy holdbéli táj. Az egész vidék tele van kipreparált kőgombával. Ha valaki elvetődik a Nubra-völgybe, akkor még különleges homokdűnéket is megnézhet, amelyekhez hasonlók csak valahol a Szaharában vannak. Kőrösi Csoma egykori lakhelye, a Zangla gompa (azt hiszem, inkább várnak kell hívni) önmagában is lenyűgöző, de az a gránit-szienit szikla, amelyen áll, nekünk, geológusoknak sokkal káprázatosabb.
Egy alkalommal a Ladakhtól nem túl nagy távolságra lévő Szpiti-völgyben is túráztam, és geográfus haverjaim mutatták meg ezt a lenyűgöző teraszképződési folyamatot, amit valahogy Ti is beraktatok a múltkori interjú végén. Ezek szerint nem csak nekem tűnt fel, hogy milyen szépség rejtőzik ezekben a kövekben.
A többi képemet itt találjátok.
Most kicsit visszapörgetem az időt. Az ilyen intenzív élményeknek, amúgy is jót tesz, ha egy kicsit ülepszik.
- Szóval január végéhez közelítünk, péntek van. Babcsán Gaba, és néhány lelkes ifjonc jeget mászni indul, Ausztriába. Mindannyian láttak már hegyet, sőt nem is akármilyeneket, de a jégmászás mindenkinek új. Hiába, valahol ezt is el kell kezdeni.
Ezek szerint, nem rossz dolog a jégmászás.
A kép forrása: www.swissalpineguides.ch/
…és ők nem haboznak. Beülő fel, sisak becsatol és a hágóvas is a helyén. Indulhat a móka. Helyes lépés technika, jégcsavarok elhelyezése, 150 méteres jégfal. Címszavakban ennyi, a részletekről pedig a remek képek és a túravezető, Babcsán Gaba mesél..
Az itt található cikk, a Turista Magazinban jelent meg, amelyet mindenkinek jó szívvel ajánlok
Március 1-én, ismét megnézzük az azóta remélhetőleg jól meghízott jegeket.
A jégmászó túra programját itt megtalálod.
Jó kis videó készült a helyről, Roland barátunk jóvoltából:
Sheik Abdul Fateh professzorral készült interjúnk második részét közöljük. A neves szerzővel egy konferencián találkozott munkatársunk. A beszélgetés első részét itt olvashatják.
iKaland: Honnan lehet azt tudni, hogy Kőrösi Csoma tudományos kutatói tevékenységét mi hajtotta valójában? Őszintén szólva, alig hihető, hogy pusztán a tudományos érdeklődés állhat ennek hátterében. Mit gondol erről?
Sheik Abdul Fateh: Kőrösi Csoma közeli barátja, egy angol orvos, bizonyos Gerard ír róla eléggé részletesen. Ha megengedi, kikeresem a könyvből. Azt írja, hogy „Ott ült ő, birkabőr bundába burkolózva, összefont karokkal, s ebben a helyzetben reggeltől estig olvasott, tanult, tűz nélkül és világítás nélkül. Az alkony beállta után, a padlón aludt, és csak a puszta falak védték a zord éghajlattal szemben. A hideg olyan erős volt, hogy megpróbáltatásnak számított előhúzni kezét a gyapjúköpeny alól, amikor lapozni akart”. 1823 nyara és 1824 ősze között összesen tizenhat hónap alatt kiválóan megtanulta a tibeti szent szövegek nyelvét, valamint a helyi zanszkári beszélt nyelvet is. Zanglai tartózkodása után dél felé haladt, hogy aztán 1825-től 1827-ig két évet töltsön Phugtal gompában. Ezt a helyet még ma sem lehet autóval megközelíteni, és remélem, hogy még évtizedekig nem is lehet!
iKaland: Hogyhogy nem lehet?
S.A.F.: Nézze! Padumtól délre létezik egy aszfaltozott út. Sőt, már építik Kargyiak felé – tudja, a Gumburanjon szikla mellett -, a meghosszabbítását is, de képzelje csak el: a téli hónapokban melyik út viseli el azokat a rettenetes hidegeket? És a tavaszi hóolvadásnál mekkora károk keletkeznek egy ilyen aszfaltúton? Egyébként, ha ez az út majd valamikor elkészül, teljesen fölöslegessé válik az évszázados karavánutakon való végtelen gyaloglás, vagy, ahogy maguk nyugatiak mondják, a trekkingelés. Egyszerűbb lesz beszállni egy autóba.
iKaland: Térjünk vissza azokra a nyugati tudósokra, akik Kőrösi Csoma után érkeztek ide!
S.A.F.: Ladakh történelmét először német történészek kutatták a 19. század utolsó évtizedében. Emil és Hermann von Schlagintweit, Karl Marx és A.H. Francke voltak az úttörők ebben a vállalkozásban.
iKaland: Karl Marxot említette? Nem tudtam, hogy ilyen hobbija is volt…
S.A.F.: Jaj, dehogy! Ne a filozófus Marxra gondoljon! Szóval, az utóbbiak ketten hittérítők, a Morva Misszió tagjai voltak, és hosszú éveket töltöttek nálunk, és Ladakh történelmét is eléggé részletesen kutatták. Ladakhi Krónika címmel 1926-ban publikálták kutatásaikat. Az angolok közül Alexander Cunningham, angol utazó és üzletember volt az első, aki a 19. század közepén feltérképezte Ladakhot és megjelentette erről szóló művét 1854-ben. Vagyis Ladakh akkor került rá a világtérképre.
iKaland: Mit tudna elmondani a Ladakhtól nem túl messzire lévő Szpiti-völgyről? Az is ilyen misztikus hely? Ott is járt Kőrösi Csoma?
S.A.F.: Igen, Kőrösi Csoma végül oda is eljutott. A Sutlej-folyó melletti Kanam gompában folytatta kutatásait. Nem volt egyszerű eljutni oda sem, hiszen a Transz-Himalája mögött húzódó Szpiti-völgy nem volt mindig annyira elérhető, mint napjainkban. A Tibeti-fennsík nyugati határában húzódó völgy sokáig szinte egész évben megközelíthetetlen volt a magas hágók miatt. A tibeti buddhizmust követő lakosság kulturálisan és vallásilag abszolút Tibethez tartozik, habár manapság a politikai határ szinte kettévágja ezt a népcsoportot.
iKaland: Manapság azért nem olyan bonyolult ide eljutni, bár úgy hallottam, hogy valami speciális engedélyt kell ide kiváltani.
S.A.F.: Igen, a beáramló turisták számát kívánják így kicsit korlátozni. Napjainkban északról a Leh-Manali országút irányából, és dél felől Shimla irányából is be lehet jönni a völgybe. Az angolok is ismerték ezt a két utat, de nekik ez talán nem volt elég. Ezért már a brit fennhatóság idején, a 19. században történtek kísérletek, hogy a Kullu-völgy irányából utat keressenek az eldugott és misztikus Szpiti-völgy felé. A próbálkozásokat végül 1884-ben siker koronázta. A Pin-Parvati-hágót először abban az évben egy angol tiszt, bizonyos Sir Louis William Dane (1856–1946) mászta meg, hogy átjárót keressen a Kullu-völgy és a tibeti határ melletti Szpiti-völgy között. Felfedezésének hatalmas jelentősége volt, hiszen így jelentősen lerövidítették a hosszú kerülőutat Shimla felöl.
A hágón átkelni viszont ma sem egyszerű. Kis híján 5400 méteres magasságával „leelőzi” a hasonló adottságú ladakhi hágókat, és egész évben vastag gleccser borítja. A túrázók előtt csak húsz évvel ezelőtt nyitották meg. Ha véletlenül arra járna, akkor a hágó nyugati oldaláról indulva feltétlenül mártózzon majd meg a Manikaram falu határában lévő forró vizű fürdőben. Utoljára a hatvanas években jártam arra, de ha megtehetném, visszamennék azonnal.
iKaland: A konferencia kávészünete itt véget ért. Sheik Abdul Fateh visszament a szekcióülésre, hogy előadását megtarthassa.
Némi magyarázkodással kezdjük mai írásunkat. A Himalája kutatásának számos magyar vonatkozású háttere van. Szeretnénk, ha leendő túrázóink nem csak a táj lebilincselő szépsége miatt látogatnának Ladakhba, hanem a történészi érdeklődés is idecsalogatná őket. Ezért komoly szaktekintélyeket kértünk meg arra, hogy mutassák be olvasóinknak Ladakhot – természetesen tudományterületük legújabb eredményein keresztül.
Sheik Abdul Fateh professzor neve bizonyára ismerősen cseng azok számára, akik valamikor Kőrösi Csoma Sándor utazásairól olvasgattak. A neves szerző jelenleg az Akbar Ladakhi című lehi hetilap munkatársa, főállásban urdu- és tibeti nyelvet- és irodalmat tanít az egyik lehi alapítványi középiskolában. Publikációinak természetesen magyar vonatkozásai is vannak, hiszen éveket töltött Kőrösi Csoma munkásságának kutatásával. Egy történészkonferencia kávészünetében találkozott vele munkatársunk. Az interjút rövidítve közöljük.
iKaland: Tisztelt Professzor úr, Mit kell tudniuk a magyar olvasóknak Ladakh és Kőrösi Csoma kapcsolatáról?
Sheik Abdul Fateh.: Számítottam rá, hogy ezzel a kérdéssel kezdi. Általában a magyarok azt gondolják, hogy az egész Ladakh-kutatás mítosza ő körülötte forog. Valójában természetesen ez egyáltalában nincs így. Ladakhot általában úgy emlegetik a nyugati világban, mint azt a Shangri-La néven híressé vált országot, amiről James Hilton: A kék hold völgye című könyvében írt. Amióta megnyíltak a határok és szabadon jöhetnek a turisták hozzánk, nagyon gyakran emlegetik Ladakhot úgy, hogy jé, ez a könyvben lévő Shangri la. Ez persze nem igaz.
iKaland: Rendben van, megígérem, hogy többet nem fogom Ladakhot Shangri-La-ként emlegetni.
S.A.F.: Szóval, térjünk vissza az eredeti kérdéséhez, Kőrösi Csomához. Ő nem volt egy hagyományos értelemben vett turista, aki felkapta a hátizsákot és belevágott a nagyvilágba. Elsősorban a tibeti nyelv tudományos igényű megismeréséért érkezett hozzánk. Amikor maga megnézi, hogy milyen magyar nyelvű irodalom létezik Ladakhról, szinte mindig az ő tudományos tevékenységébe fut bele. Igazi nyomozómunka, ami kialakult vele kapcsolatban. Rengeteg magyar kutató próbálja puzzle szerűen összerakni és rekonstruálni azt a pár évet, amit itt töltött minálunk. Baktay Ervin, Duka Tivadar, Bethlenfalvy Géza, Marczell Péter és Kubassek János neve az Önök országában valószínűleg mindenkinek ismerősen cseng.
iKaland: Őket tényleg sokan ismerik minálunk, de tényleg: a magyarok előtt is voltak olyanok, akik komoly érdeklődést mutattak a Himalájának ennyire eldugott kis térsége iránt?
S.A.F.: Most azt fogják gondolni, hogy álszerény vagyok, pedig el kell mondanom, hogy a 19. század elejéig Ladakh mindössze a világ egyik eldugott, teljesen ismeretlen szeglete volt. A gyarmatosítás és a nagyhatalmi vetélkedés sokáig kihagyta. Az első Ladakhba érkező híres európai egy brit állatorvos, Sir Moorcroft volt, aki 1820-tól két évet töltött itt George Trebeck társaságban. A Brit Kelet-Indiai Társaság megbízásából érkeztek ide, hogy felmérjék, mennyire van esélye a Brit Birodalomnak terjeszkedni Belső-Ázsia irányába. Maguknál azt mondanák, hogy a Brit Birodalom minden hájjal – és persze sok pénzzel – megkent titkos ügynökei voltak.
Kőrösi Csoma Sándor, velük ellentétben a magyar nép rokonait szerette volna megtalálni minálunk. 1823 nyara és 1824 ősze között tizenhat hónapot töltött Zanglában, majd 1825-től 1827-ig összesen két évet Phugtal gompában. A sors elképesztő véletlene, hogy a két európai utazó találkozott egymással. Kőrösi Csoma további kutatását és vonzalmát a tibeti kultúra iránt talán éppen Sir Moorcroft tanácsainak és pártfogásának köszönhette.
iKaland: Mennyire sikerült rekonstruálnia, hogy pontosan merre járt? Mondjuk elképzelhető, hogy valaki Lehből elindul és Kőrösi Csoma útját követve eljut Zangláig?
S.A.F.: Ha van annyi ideje, mint neki volt, természetesen megpróbálhatja. Nem lesz könnyű, az biztos. De persze nem lehetetlen vállalkozás. Kőrösi Csoma 1823. június 11-én indult útnak Lehből, hogy eljusson Zanszkár központjába. Kilenc napon át gyalogolt – ami még ma is eléggé rendkívüli teljesítménynek számít –, és így érte el Zanglát. A zanglai király megengedte neki, hogy a várban maradjon, és tanulmányozza a tibeti nyelvet. Itt találkozott Sangje Puntsog lámával is, aki odaadóan segítette a tibeti nyelv elsajátításában és kutatásában. Ha gondolja, akkor megadhatom a zanglai király címét és telefonszámát, és felhívhatja. Biztos összehozza magukat az agg lámával is.
iKaland: Micsoda?
S.A.F.: Persze. Ma is bárki találkozhat az akkori zanglai király, sőt még Sangje Puntsog láma leszármazottaival, ha Zanglában, valamint a szomszédos Karsha gompában jár.
iKaland: Hogy kell elképzelnünk azt a várat, vagy lámakolostort, ahol Csoma lakott?
S.A.F.: A zanglai várban a szerzetesek apró cellákban laktak, a kemény téli hidegben viszont leköltöztek a faluba. Sangje Puntsog láma és Kőrösi Csoma a szörnyű hideg ellenére is a kolostorban maradtak. Egy mindössze 8-9 négyzetméteres cellában laktak hónapokig összezárva, miközben a téli hidegben gyakran mínusz negyven fok körüli volt a hőmérséklet. A hideg ellenére Kőrösi Csoma nem fűtötte a szobát, mert a várban nem voltak kémények, ezért aki tüzet rakott, annak a fojtogató füsttel kellett dacolni. Mondjuk, üvegablakok sem voltak, hanem állatok beléből készítettek hártyát a nyílásokra, hogy azért némi fény beszűrődjön. Ha melegedni akart, akkor legfeljebb a szomszédos cellákba mehetett át. Állítólag a cellák padlóján fekve lehetett csak átvészelni a telet, hiszen a füst felfelé száll. Kőrösi Csoma a füst helyett inkább a hideget választotta, hiszen olvasni, kutatni akart.
iKaland: Honnan lehet ezt tudni? Őszintén szólva, alig hihető, hogy pusztán a tudományos érdeklődés hajtotta volna.
>>> Sheik Abdul Fateh professzorral készült beszélgetésünket hamarosan folytatjuk <<<
Végre itt van. Nem kell többet várnod. Megérkezett az online lavina tanfolyam 2. része, amelyet azzal a szándékkal készítettünk, hogy felhívjuk a figyelmet a téli túrázás, mászás, pályán kívüli síelés fokozott veszélyeire, és a téma komolyságára. Olvasd el, és ha hasznosnak találtad, mutasd meg a barátaidnak is.
Ha lemaradtál az első részről, ide kattintva elolvashatod!
Az itt található anyagot a http://www.avalanche.org/ oldal és Máthé Laca segítségével állítottuk össze!
Egy röpke hónappal ezelőtt, egy praktikus “papír alapú lavina-eszközt”, az Avaulatort mutattuk be nektek, és most elkezdjük beváltani a cikk végén ígérteket. Nevezetesen azt, hogy átadjuk Neked, azt az elméleti tudást ami a lavinákkal kapcsolatban a birtokunkban van.
Ezért egy fagyos decemberi napon ellátogattunk Máthé Lacához, akivel hosszan beszélgettünk a témában. Kiderült, hogy miként alakulhatnak ki lavinák, hol vagyunk biztonságban és eloszlattunk pár tévhitet is.
De ne szaladjunk ennyire előre. A részletes interjút egy ONLINE LAVINATANFOLYAM-mal készítjük elő, melynek első részét itt megtekintheted. Ha hasznosnak találtad oszd meg a barátaiddal.
Az itt található anyagot a http://www.avalanche.org/ oldal és Máthé Laca segítségével állítottuk össze!
Hamarosan jön a második rész!
Korábban már olvashattad a felszerelésválasztásban segítséget nyújtó írásainkat, de akkor a túrák egyik legfontosabb kelléke kimaradt. Nevezetesen a bakancs. Ezúttal azonban nem volt ihletünk írogatni, hát készítettünk egy rövid filmecskét a témában.
Ha már sikerült választanod, akkor nézz körül a túranaptárban és irány a hegy!
Most, hogy idehaza és a környező hegyekben is leesett a hó, bedobok gyorsan néhány népszerű slágvortot, ami minden bizonnyal egyébként is keresztezte gondolataidat az elmúlt héten…: hótalpazás, sítúra, jégmászás, freeride síelés/hódeszkázás. Ezeken a – számunkra kellemesen csengő – rekreációs tevékenységek hallatán, és az ennek következtében körvonalazódó mosolyod mögött ott kell motoszkáljon egy barátságtalan fogalom is: LAVINA.
Elméleti tudással akár otthon, a számítógép előtt is felvértezheted magad és ebben próbálunk segítségedre lenni két blogbejegyzés erejéig. (Az alapos gyakorlati tapasztalatot ez sem helyettesíti.) A következőkben az „avalualator” néven ismert eszközt mutatjuk be. Hogy mire jó ez az eszköz és mennyire bízhatunk meg benne?
Az „avaluator” a lavinaveszély egyszerű és gyors elemzésére és a döntéshozás elősegítésére kitalált eszköz. Ezt a verziót Kanadában találták ki, de létezik több típusa is. A lényeg azonban az, hogy a kártyát alkalmazva elkerülhető egy esetleges lavina baleset. Természetesen a kártya használata nem nyújt teljes biztonságot, azonban növeli az esélyeinket és segít a jó döntést meghozni. Elfér a zsebedben és nem kerül semmibe. Ez a minimum, amit megtehetsz.
Az „avaluator” 3 nehézségi fokozatra osztja a terepet és ezeket összekapcsolja a lavinaveszéllyel.
Magyarázat:
Simple – Egyszerű, Challenging – Közepes, Complex – Nehéz
- Low – 1 – Alacsony
- Moderate – 2- Mérsékelt
- Considerable – 3 – Magas
- High – 4 – Nagyon magas
- Extreme – 5 – Extrém
- Normal Caution – Normál óvatosság
- Extra caution – Fokozott óvatosság
- Not recommended – Nem ajánlott
Bizonyos országokban, pl. Kanadában a népszerű terepeket osztályozzák a lavinaveszély szerint - a helyi hegyi vezetők és szakemberek segítségével – de ha ez hiányzik, akkor az alábbi részletes táblázat segítségével mi is felmérhetjük a helyzetet.
A terep osztályozása és a friss lavina előrejelzések alapján megállapíthatod, hogy melyik zónába sorolható a tervezett útvonalad és meghozhatod a döntést. Elinduljunk, vagy inkább maradjunk. Amennyiben úgy ítéled meg, hogy a terep nem biztonságos, semmiképp ne indulj el, ha pedig bizonytalan a helyzet, akkor inkább azt feltételezd, hogy a terep nem biztonságos. Ha a sárga mezőben (Extra caution – extra figyelem és óvatosság) találod magad, csak akkor indulj el, ha rendelkezel a megfelelő mentési ismeretekkel és felszereléssel, valamint tapasztalati ismerted van az adott terepről és a hórétegek stabilitásáról.
Figyelem!
- Az avaluator egy túratervező/döntéssegítő eszköz amit a hegy alatt, a parkolóban használsz – ez nem alkalmas a hórétegek stabilitásának pontos meghatározására
- Ha a zöld mezőben vagy, még nem jelenti azt, hogy teljes a biztonság. A lavinabalesetek 25%-a ebben a “mezőben” történik
- A lavina előrejelzések nagy területeket ölelnek fel. A könnyű (simple) terepeket leszámítva, a túra előtt és a túra során is folyamatosan vizsgálni kell a hóviszonyokat.
- A lavinaveszély akár a túra alatt is növekedhet, például havazás vagy gyors felmelegedés esetén
Ha úgy érzed, tudunk újat mondani Neked lavina-témában, akkor kellemes meglepetéssel szolgálunk a jövő hét elején. Arra készülünk, hogy a magyar nyelvű lavina-szakirodalom talán legrészletesebb oktatóanyagát juttatjuk el Hozzád audiovizuális formában.
Addig is, írd meg kommentben azt, hogy szerinted mi ennek az eszköznek, az avaluatornak a legnagyobb hátránya.
Tibivel ismét szóba elegyedtünk a közelgő laoszi túránkkal kapcsolatban. Csakúgy mint a múlt héten, most is meglepett az első felfedező útjain szerzett élményeivel. A történeteit hallgatva, valahogy úgy éreztem magam, ahogy ő, amikor ’94-ben a pakbengi piacon sült mókussal kínálták….
Elindultunk a Mekongon lefelé. Kiváló lehetőségnek tűnt erre a célra a “speed-boat” nevű közlekedési eszköz. Ez tulajdonképpen egy versenymotorcsónakra emlékeztető kényelmetlen kishajó, amire rászerelnek egy autómotort.
Beszállás, irány Pakbeng. A környéken egyébként az a hír járja, hogy ez a hajótípus igen jelentős szerepet tölt be a laoszi “népességszabályozásban”.
Hogy is néz ki ez a dolog?
A Mekongnak ez a szakasza elég vad folyású, sok-sok örvény és rengeteg kiálló szikla nehezíti a kormányos dolgát. A kis lélekvesztő kb. 70km/h-s sebességgel pattog a hullámokon és kerülgeti a sziklákat. Talán a kényelmetlenség, talán a halálfélelem volt az oka, hogy ez az első és egyben utolsó speed-boatozásom volt..
Közel 4 órás eszetlen száguldás után megérkeztünk Pakbengbe. Ez egy kis falu a Mekong partján, ahol az áramot aggregátorok szolgáltatják, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy az egész település sötétedés után egy zúgó méhkasra emlékeztet. Nem számítottunk európai viszonyokra, de azért ez az “infrastrukturális szárnyalás” elvarázsolt mindannyiunkat.
A kis falu piaca is tartogatott meglepetéseket. A standokon festői összevisszaságban, olyan állatok sorakoztak, melyek láttán még a legínyencebbeknek is elkerekedett a szeme.
Te ettél már sült mókust?
Ne aggódj mi sem. Helyette inkább a vízibivaly levest választottuk az étlapról, egy kis “korianderzölddel.” Ez a fűszernövény meglepő ízvilágot kölcsönöz az ételnek, picit a szappanra hasonlít. De a helyiek szeretik, és egy idő után mi is megkedveltük. A finom, de nem túl laktató vacsora után visszaindultunk a szállásunkra és azt terveztük, hogy még a maradék banánunkat a bivaly után küldjük. De sajnos elvitte a cica….azaz a szobánkban “parádézó” patkányok…”
Mielőtt megrettennél annyit elárulok, hogy azóta nem speed-boattal, hanem biztonságos slow-boattal utazunk és a szállások is normálisak és tiszták.
Nohát eddig a kis történet, amint látod, Tibi elég bizarr élményekkel gazdagodott az első útjai során. Valamiért mégis beleszeretett Laoszba. Persze nem a patkányok miatt, és nem is a szappanízű leves miatt…De ezt majd egy másik alkalommal meséli el.
Kedvet kaptál ?A túra részleteinek itt tudsz utána nézni…
Elérkeztünk a felszerelésről szóló cikksorozatunk harmadik részéhez, melyben az iKaland stylist, a nadrágokról és a kesztyűkről beszél. Az előző két részben a kabátokat illetve az alsóbb rétegeket, aláöltözeteket vizsgáltuk. Konkrét termékeket is ajánlunk, melyet Magyarországon is könnyedén beszerezhetsz.
Ha úgy érzed, hogy bármi kimaradt, vagy saját tapasztalataid alapján kiegészítenéd az írást, akkor ne fog vissza magad! Várjuk a javaslataidat.
Nadrág
Ha komolyan gondolod a téli mászást, akkor egy hardshell nadrágra is szükséged lesz.
Kétségtelen, hogy ezen termékek a fejlesztés csúcsai: jól szigetel, jól szellőzik, vízálló és könnyű (némelyik mászónadrág összesen 240 grammot nyom), azonban csillagászati árat kell fizetned értük, ráadásul kevésbé tartósak, mint a light hardshell kabátok.
A lábaknál fontos a megerősített anyag, ugyanis a mászás közben, a hágóvassal akaratlanul is kifogod szakítani. 
A hardshelleket érdemes egy vastagabb aláöltözettel kombinálni, mert
önmagunkban nem nyújtanak megfelelő szigetelést és nem is túl kényelmesek. Egyes típusok rendelkeznek oldalsó cipzárakkal melyek akár teljesen lehúzhatók, így a nadrágot a bakancs és akár a hágóvas levétele nélkül is le/fel tudod venni. (Milo hardshell, Marmot hardshell)
A Softshell nadrágok között is találsz, melegebb, téli mászásra is használható darabokat, és valljuk be ezeket sokkal kellemesebb viselni. Ha egy kamáslival kombinálod, akkor száraz idő esetén, ezek a szélálló és rendkívül tartós nadrágok tökéletesen megfelelnek a téli mászás kihívásainak. Sítúra, jégmászás vagy egy téli kaland, ezekhez mind szükséged lesz ilyesmire.
(Pl: Softshell, softshell 4 évszakra)
Kesztyű
Ez aztán a nehéz kérdés. Egy vagyonba kerül és nagyon hamar elhasználódik a sziklákon.
Azt tanácsoljuk, hogy egy mérettel kisebbet vegyél, vagy olyat, ami épp jó rád, mert idővel tágulni fog és nagy kesztyűben nehéz fogást találni a sziklákon. Technikás mászáshoz gumírozott tenyerű kesztyűt vigyél, de ne felejts el rákérdezni a kesztyű szigetelésére is, mert kellemetlen a hegyen ráébredni a hiányosságaira…
Talán meglepő, de a kesztyűnél is érdemes több rétegben gondolkodni, és egy plusz polár vagy akár régi síkesztyűt minden esetben pakolj be tartaléknak.
pl: Ironclad, de ez sem rossz..
“Egy téli Grossvenediger mászás során 3 kesztyűt vittem magammal, és mivel óriási hóviharba kerültünk, mindegyiket „felhasználtuk”. Nincs rosszabb annál mint amikor az ujjaid ledermednek a hidegtől…”
Érdemes lehet körülnézni a munkavédelmi boltokban, ahol tartós és jól használható kesztyűket vásárolhatsz „fillérekért”.
Sapka
Sokféle tévhit, bizonyított vagy megcáfolt hír kering arról, hogy miért fontos a fejünk védelme. Mi most egyiket sem szeretnénk megvitatni, de ennek ellenére javasoljuk, hogy a téli mászásra ne indulj el sapka nélkül. A nagyi kötött sapija nem biztos, hogy ide való, de azt leszámítva bármi más megteszi. Ha mégis valami spécit szeretnél, akkor a többi felszerelésnél jól bevált szempontokat figyeld: legyen szélálló, gyorsan száradó anyagból és szellőzzön.
Csősál
Korábbi cikkünkben már említettük a csősálakat, melyek az utóbbi években nem véletlenül, egyre népszerűbbek. Gyorsan száradnak, melegen tartanak, szellőznek és jól variálhatók. Lehet sapka, lehet sál, de ha fúj a szél akkor (sí)maszkként is jól funkcionál. Egy szó mint száz, ennek a sokoldalú találmánynak, minden túrázó ruhatárában ott a helye.
Téli mászáshoz a polár béléssel kiegészített darabokat ajánljuk.
Van olyan amit kihagytunk? Szívesen olvasnál még más felszerelésekről?
Bátran írj és válaszolunk!
Hétfőn este a laoszi túránkról álmodtam, ami persze nem meglepő, hiszen nyakig benne vagyunk a szervezésben. Minden évben, február végén Tibi barátunk vezetésével, a szürke hétköznapok mókuskerekéből ide “menekítünk” pár bevállalós túrázót, hogy egy 20 napos túra keretében felfedezzék Délkelet-Ázsia eldugott gyöngyszemét…
Az álmom annyira nem lényeges, de amiket Tibi mesélt az első élményeiről miután tegnap este felhívtam, azokat nem tudtam magamban tartani. Helyenként kicsit “bizarr”, de mégis van benne valami megfoghatatlan vagányság . Ezek után talán érthető, hogy kissé “vicces kedvemben”, a címben szereplő felkiáltással köszöntem el ma reggel otthonról…
Jó, jó, rendben van, abbahagytam a “rizsát”! Jöjjön most a Tibivel folytatott pár perces beszélgetés “végterméke.” Vágatlanul. Cenzúra nélkül.
“Laoszban utazgattunk, busszal, hajóval, de az eldugottabb belső részeken többnyire teherautó platón, néhány jókedvű laoszi és néhány kevésbé jókedvű (- szintén laoszi – ) csirke és kecske társaságában. Náluk ez a “BKV”. A zötykölődést “illedelmesen tűrtük”, ellenben a platón pattogó kecskék, gondolkodás nélkül elvégezték azokat a szükségleteiket, amelyeket egy jobb ízlésü fajtársuk csak pironkodva vagy még úgy sem tett volna ennyi kiváncsi tekintet kereszttüzében. Útközben megláttunk egy kis csendes falut az út mellett így “kalandra fel!” felkiáltással átkopogtunk a sofőrnek, hogy itt álljon meg, mert ez a falu “kell nekünk”. Leszálltunk és észrevettük, hogy nagyobb ez a település, mint gondoltuk. Hozzávetőleg 250 m hosszú és 80 m széles metropoliszunk hemzsegett az ezüsttől és a népviselettől. Az előbbit a nyakukban és a fülükben kilószámra viselték. Mint utóbb kiderült, a hegyi törzsek ebbe a völgybe járnak le “bevásárolni”, vagyis az ópiumot rizsre és dohányra cserélni.
Egy folyó folyt el a falucska mellett. A másik oldalon kezdődtek a dzsungellel borított hegyek. “Uccu neki” átkeltünk a folyón és elindultunk fölfelé. Egy gyönyörű túra után visszatértünk a faluba, ahol már érdeklődve vártak a helyiek. Előkerült a hátizsákunkból pár italpor és édesség, amit még itthonról hoztunk. A csokoládé nagyon ízlett nekik, de az italporból készült ízes vízből nem nagyon mertek inni, mert az ottani benzinnek pont olyan a színe. A felnőttek nagyon kedvesek voltak, ellenben a gyerekek berohantak a szüleik mögé, amikor megláttak bennünket. Valószínűleg nem találkoztak még hozzánk hasonló szerzetekkel.
Eljött az este és meginvitáltak minket az egyik családhoz, ahol “isteni” rizzsel és hallal kínáltak, majd megmutatták, hogy hol alhatunk. Egy sufnit kell elképzelni, ami a két szintes fa tákolmány alsó szintje volt. Ilyen szerény körülmények között élnek azon a vidéken. Ez az alsó szint az állatoknak van fönntartva, de mikor kiderült, hogy ők éppen nem tartanak semmilyen jószágot, egyértelmű volt, hogy ez lesz a lakosztályunk. A vacsora után bebújtunk a hálózsákjainkba és már-már álomra hajtottuk volna a fejünket, amikor el kezdtek körénk gyűlni a család tagjai, és kb. fél méterről néztek minket. Nem nagyon értettük a dolgot, de olyan kitartóan őrizték a pihenésünket, hogy megadva magunkat a furcsa helyzetnek lassan álomba merültünk. Reggelre eltűntek a bámészkodók, majd kisvártatva halljuk ám, hogy jönnek, de nem üres kézzel, hanem finom reggelivel, ami a változatosság kedvéért, szintén rizses hal volt…”
Figyelem!
Tibi biztosítja, hogy illetlen kecskék és csirkék ne zavarjanak meg utad során, és az állatok helyén sem kell aludnod. A laosziak vendégszeretete és a lenyűgöző szépségű táj ellen azonban nekünk sincs ellenszerünk. Ha ennek ellenére bevállalod a túrát, akkor itt megtalálod a részleteket.
A facebook oldalunkon pedig további képekre lelsz.
Ahogy megígértük, folytatjuk a konkrét termékekkel is alátámasztott cikksorozatunkat, mely a hegymászó túrákhoz szükséges ruházat kiválasztásában nyújt segítséget. Az előző részben az aláöltözeteket vizsgáltuk, most jöjjenek a “mindenféle kabátok”…
Tudjuk, hogy nem könnyű kiigazodni ebben az “útvesztőben” és mivel a címben szereplő kérdést “naponta” válaszoljuk meg telefonon vagy emailen, ezért összeszedtük Nektek, sok év tapasztalatát és John Griffith tanácsait.
Softshell és Hardshell
A kabátkérdés fölött nem lehet elsiklani a “hardshell versus softshell” megvitatása nélkül. A kérdés még a tapasztaltabb hegymászókat is zavarba ejtheti, ezért erről is ejtsünk néhány szót! Talán nem újdonság, hogy ezek szerepe nem elsősorban a tested melegen tartása – azt elvégzik az alsóbb rétegek -, hanem a hó/eső/szél elleni védelem és a szellőzés/”lélegzés” megoldása. Ezért, amikor kabátot választasz, a kinézet és a divat helyett, a várható “túra nehézségét” (pl: mennyire fogsz megizzadni), a beígért csapadékmennyiséget, és a táskád méretét(és súlyát) gondold át.
És te milyen kabátot hordasz? Várjuk a véleményedet a kommentek közé!
Mind a nyári, mind pedig a téli szezonban napi 3-4 túrázó keres fel minket e-mailen vagy telefonon, az alábbi kérdéssel: Milyen felszereléssel készüljek a túrára?
Ha ez a kérdés benned is felmerül, akkor ez a cikk Neked szól, és most nem csak általánosságban beszélünk. A jó tanácsok mellett, ezúttal konkrét, kis hazánkban is beszerezhető termékeket mutatunk, a közelgő a téli túrákra koncentrálva…
Valljuk be, téli mászáshoz ruhát választani sokszor egy rémálommal ér fel. Felkészülsz a reggeli mászásra, vagy túrasíre valami könnyű ruhával, hiszen a napsütés, vagy csak maga a táv, úgyis kellemetlenül megizzaszt majd. A melegtől csak addig szenvedsz, amíg eléred az első árnyékos részt, ahol hirtelen elkezdesz vacogni, majd következik a combosabb mászás, ami során ismét kimelegedhetsz, de az is előfordulhat, hogy a mozgékonyságodat növelendő, inkább minél több cuccot ledobálsz magadról. Az eredmény: megint fázol, de legalább képes vagy gyorsan haladni. A csúcson hideg szél fogad, nem is beszélve a lefelé síelés, vagy gyaloglás során testedre “fagyó” izzadtságról. Természetesen egy viharra is fel kell készülnöd, tehát máris ott tartasz, hogy egy hatalmas hátizsáknyi “csak a legszükségesebb” ruhával vágsz neki a hegynek. Alapvető fontosságú, hogy nem elég a jó minőségű felszereléseket megvásárolni, azokat használni is tudni kell. Fel kell ismerned, rá kell jönnöd, hogy miben érzed jól magad, mi az ami igazán kényelmes, hiszen a nem megfelelő ruházat sokat elvehet az élményből. Ezeket a titkokat csak úgy derítheted ki, ha kísérletezel. Szóval, irány a hegy!
Az alábbiakban Jon Griffit hegyi fotós és felszerelés tesztelő mogul tanácsait foglaljuk össze, amiből hasznos ötleteket meríthetsz az öltözékedre nézve.
Az első részben az alsó rétegekkel szemben támasztott elvárásokat vesszük górcső alá, és hogy ne csak a levegőbe beszéljünk konkrét, Magyarországon is beszerezhető termékeket hozunk példaként.
“Aláöltözet” – a legalsó réteg
A jövő héten folytatjuk…
Sokan, sokfelé járnak túrázni és sokféleképp gondolkodnak a kajálásról, az eredmény általában mégis az, hogy bevágsz 3 müzliszelet és 2 csokit a táskád tetejére. Márpedig, ha egy kicsit is képbe kerülsz azzal, hogy mire van szüksége ilyenkor a szervezetednek, akkor akár fokozhatod a teljesítményedet. A megfelelő kondíció, az átgondolt útvonalválasztás, és a megbízható felszerelés mellett ugyanilyen fontos, hogy úgy, akkor, és annyit egyél, ami maximális formában tart.
Példaként vegyük mondjuk a Grossvenediger vagy épp a Grossglockner túra menetrendjét…
Vacsi
A szervezeted felkészítése az indulás előtti este kezdődik el, ezért a mai vacsora a szénhidrátokról szól. Töltsd fel glükózraktáraidat! A glükóz vagyis szőlőcukor gyorsan elraktározódik a szervezetedben zsír formájában, majd szükség esetén ugyanilyen gyorsan vissza is alakul, ő tehát a sportolók és hegymászók nagy barátja.
A “gyors” felszívódásban is vannak fokozatok természetesen. Ami nagyon gyorsan felszívódik az nagyon gyorsan ki is ürül felhasználáskor. Ilyen jellemzően a fehér cukor, ami szédüléshez, émelygéshez vezet, az ember meg nem érti miért fárad el olyan hamar, hiszen jól belakmározott lisztből készült ételekből, csokiból, cukorból…
Ezek helyett jó választás a teljes kiőrlésű lisztből készült tészta vagy péksütemény, a bab, a lencse, a krumpli és a magas cukortartalmú gyümölcsök, mint banán, nektarin, datolya, stb. Ezek már lassabban szívódnak fel, mivel több energiát tartalmaznak, így igénybevételkor hosszabb ideig képesek biztosítani a sejtek tápanyagellátását.
Bár ma este a szénhidráté a főszerep, az izomműködéshez szükséges fehérjékről se felejtkezz meg: étrended kb. 40%-ban álljon fehér húsból, mint pl a csirkemell vagy ha vega vagy, akkor a tofu.
Egy kis figyelmet a telítetlen zsírokra is fordíts, hiszen ők fokozzák a szénhidrátok beépülését a szervezetbe. Ennek érdekében tolj be egy konzerv szardíniát, esetleg desszert gyanánt majszolj el egy marék bogyós gyümölcsöt (málnát, ribizlit, áfonyát), mandulát vagy diót.
A túrázás reggelén
A cél az, hogy ne terheljük le az emésztő rendszered, most az izmaidnak és az agyadnak lesz szüksége szervezeted korlátozott energiakapacitására. A rostok, zsírok és fehérjék hosszú lebontási folyamaton mennek keresztül, ezért teljes mértékben szénhidrátokban gondolkozz: a teljes kiőrlésű kenyér, vagy a zabkása, esetleg a palacsinta szárított gyümölcsökkel, mézzel kitűnő választás.
A folyadékkal óvatosan bánj, 2 csészénél több kávéra/teára nincs szüksége a szervezetednek! Amint elkezded a testmozgást, működésbe lépnek a vízvisszatartó hormonok, így onnét kezdve már nem kutat tekinteted potenciális mellékhelyiségek után, addig azonban a zsírok és fehérjék gyors működésre késztetnék az emésztésed…érdemes mellőzni őket ezen a reggelen.
A túra alatt
Már néhány óra megfeszített testmozgás is erősen megcsapolja az előző este gondosan feltöltött szénhidrát raktárakat, nincs mese: indulás után 2-3 órával enned kell újra. Táskád zsebeiből lehetőleg kalóriadús gyümölcsök kerüljenek elő, mint barack, füge, banán, szárított gyümölcsök és csonthéjas társaik (dió, mandula, mogyoró, pisztácia), no meg az elmaradhatatlan energia szeletek. Utóbbiak vásárlásakor érdemes ellenőrizni az összetételt és azt választani, ami legalább 50%-ban szénhidrátból készült.
Most és mindenkorra figyelmedbe ajánljuk a banánt. Amellett, hogy rengeteg szénhidrát van benne magas vitamin és a szívműködésben szerepet játszó kálium tartalma révén páratlanul előkelő helyet harcol ki a sportolók étrendjében. Érdemes feltankolni belőle indulás előtt.
Néhány szó a folyadékbevitelről
Szédülést, fáradékonyságot nem csak a magashegyi betegség miatt érezhetsz. Könnyen lehet, hogy panaszaid oka sokkal prózaibb: a folyadékveszteség. Már a testsúly 2%-ának elvesztése is letargia-szerű tünetekhez vezet. Ezt az állapotot izzadással nagyon rövid idő alatt eléri az emberi test, a legjobb ellenszer, ha 10-15 percenként iszol néhány korty vizet vagy sport italt. Elméletileg fél liter folyadék elfogyasztása javasolt minden órában. Mivel ez egy 8-9 órás túra esetén jelentős többletsúlyt jelent, ezért inkább diplomatikusan azt javasoljuk, hogy a lehetőségekhez képest igyekezz minél többet inni az inkább sokszor keveset, mint egyszer sokat elvet szem előtt tartva.
Az ásványi anyagokat, sókat és vitaminokat tartalmazó sport italok hatékonyan megelőzik ezek kiürülését. Túrázás szempontjából a legfontosabb, hogy elejét veszik az izomgörcsnek és garantálják a szervek zavartalan működését. Ha az italok színe elrettent, akkor próbáld ki a természetazonos por formában kapható változatot, amit saját magadnak hígíthatsz, az arányokat figyelembe véve. Ilyet a nagyobb drogériákban tudsz beszerezni.
A túra után
Nem is gondolnád milyen hamar elkezdődik a tápanyag raktárak újbóli feltöltése. Amint abbahagyod a testmozgást, fél -1 óra múlva a zsírok szénhidráttá alakítása máris átcsap beépülésbe. A fehérjék és szénhidrátok most egyaránt fontosak, mindkettőből fogyassz bőségesen! Hús, tojás, tej, zöldségek és gyümölcsök képezik az ideális túra utáni vacsorát. Előbbiek az izmokba épülnek be, míg utóbbiak energiával töltenek fel, másnap fitten és kipihenten ébredsz és nyoma sincs az előző napi megerőltetésnek.
/Matthew Kadey alapján/
Ákossal megint dumáltunk egy jót, ezúttal a Kapás utcában egy röpke unicum mellett. Előző este felhívtam, és valahogy szóba jött az afrikai konyha. Feltettem neki a fenti (címben szereplő) kérdést, aminek az lett az eredménye, hogy pénteken bejött az irodába és ismét sztorizni kezdett…
“…Dél-Afrikát nem véletlenül nevezik szivárvány országnak. A népességet rengeteg nemzet illetve törzs fiai alkotják, nyelvekből például több mint ötvenet tartanak számon. Na, most ebből sajnos nem következik a konyhaművészet rendkívüli kifinomultsága, mert azt elég rendesen uralja az angol ízlés, ami pedig… na mindegy. De nem kell elkeseredni, a sok indiai, holland, francia, olasz, görög bevándorló mind magával hozta a konyhakultúráját. És a szőlőkulturáját – már akinek volt. Egyébként az angol konyhának is van pozitív oldala is, mégpedig a barbecue. Fokváros szombat este megtelik a sülő hús illatával, a tengerparton pedig kis épített tűzrakó helyek várják a piknikezőket. Egyik délután Gustav barátom szólt, hogy egy kisebb társasággal megyünk sütögetni.
Amíg a többiek négykézláb fújkálták, meg legyezgették a tüzet és mi elmentünk a parti sziklákról kagylót gyűjteni, elmondta a receptet: Alufóliába tekert halat fogunk enni, amit baracklekváros szétpasszírozott fokhagymával kenegettek meg… Na, most én nem vagyok túl válogatós, de ez picit bizarrul hangzott. De milyen kellemesen csalódtam! A lekvárban lévő cukor karamellizálódott a húson, a dúsan adagolt fokhagyma átjárta a halat, szóval mire kinyitottuk a finom stellenboschi shirázt és az óceánba lebukó nap utolsó sugarainál a hullámok moraját hallgattuk, éreztem, hogy minden tökéletesen a helyén van.”
Végül néhány helyi finomság, hogy ne érjen túl nagy meglepetés:
Biltong
Fűszeres marhahús (néha strucchús) csíkok, melyeket felakasztva szárítanak. Nyersen fogyasztják.
Bobotie
Curry porral, citrommal, cukorral és mandulával ízesített darált hús, melyet felvert tojással sűrítenek és tűzálló tálban, sütőben átsütnek.
Koeksisters
Fánk, hidegen, fűszeres sziruppal leöntve.
Mealiepap
Kukoricadarából készült kása, melyet rendszerint hússal és pecsenyemártással fogyasztanak, de reggelire is eszik, ez esetben cukorral és tejjel.
Melktert
Fahéjjal ízesített, tejes felfújt, kuglófformában sütik.
Poffertjies
Kis tortaformájúra sütött nehéz tésztaféle, melyet forrón, cukorral meghintve fogyasztanak.
Sosaties
Bárányfasírt, melyet előző este currys páclében pácoltak, majd grilleztek. Rizzsel körítve tálalják, a felfőzött, besűrített páclével leöntve.
Tomato brede
Bárány nyakhús, melyet lassú tűzön párolnak együtt a különféle zöldségekkel, szeletelt paradicsommal, hagymával, chilivel, kis cukorral és természetesen vízzel. A paradicsomot gyakran helyettesíti a zöldbab, vagy káposzta – az elkészítés módja azonban nem változik.
Összefutott a nyál a szádban? Csillapítsd az éhséged!