A szembenézés ideje

A napi 500 küldhető SMS-t általában nem használjuk ki, de olyan 200-at igen...

- mondja a velem szemben ülő fiatal lány a vonaton, mellette a fiú bólogat.

Megöregedtem.

ervin cikke a Kispadon, 2009. november 20. péntek

Melyik a legkörnyezetkímélőbb közlekedési eszköz?

Érdekes okfejtés arról, hogy miért termel(het) kevesebb széndioxidot, ha autóval közlekedünk, mintha vonaton vagy buszon utaznánk. Van persze egy logikai bukfenc benne, ezt a végén a szerző is elismeri, de azért szépen körüljárja a problémát.

stsmork cikke a Kispadon, 2009. november 20. péntek

Rugalmas szabályok

Decemberben hazautazom Budapestre, gondoltam ha már úgyis megvan még a Pannon előfizetésem, szerezzünk rá netet, elég okos a telefonom, így nem kell majd laptopot cipelnem. Nem akarok óvatosan kattintgatni az ünnepek alatt, inkább férjek el a csomagban kényelmesen, legyen 5 giga, 6240 forint egy hónapra, több nem is fog kelleni, jó lesz. Biztos ami biztos, gyors levélváltás az ügyfélszolgálattal, nem csak számítógépre kötött 3G adapterrel, hanem telefonon használva is megy ez, szuper, vágjunk bele!

Számlazárás december másodikán, szóval megrendelem már most, akkor aktiválják, pont jó lesz egy hónapra. Itt elkövettem egy súlyos hibát, ugyanis feltételeztem, hogy ezt is, mint a tarifacsomagokat, csak havonta lehet cserélni, és nem böngésztem át az ÁSZF-et, hogy erről meg is bizonyosodjak. Súlyos hiba, elnyerem büntetésem, rögtön ott figyel az aktivált 5 gigás csomag a kártyán. Ehh, fenébe is, nem ezt akartam, töröljük csak. Erre egy mellbevágó figyelmeztetés:

Ön ezennel lemondja Mobil Internet 5 GB szolgáltatását. A szolgáltatás lemondása számlazáráskor történik meg. A továbbiakban havidíjmentesen, forgalmi díj ellenében tovább használhatja a Mobil Internet Start szolgáltatást.

Ezen elég rendesen felhúzom magam, de mindegy akkor, jól van, nem törlöm, nyertetek két hetet, gondolom magamban, mert az biztos, hogy nem fogom újrajátszani ezt decemberben. Erre a következő oldalon kiderül, hogy még csak ez sem, mert máris rámverték az egész novembert:

Tájékoztatjuk, hogy szolgáltatás megrendelése vagy lemondása esetén az aktuális nyitott számlázási, illetve kártyás ciklusban a szolgáltatásért teljes havi díj kerül felszámításra.

Összefoglalom: megrendelés azonnal él, és az aktuális dátumtól függetlenül az egész hónapra vonatkozik, lemondás viszont sajnos csak számlazáráskor kivitelezhető.

Biztos vagyok benne, hogy ki lehet ezt magyarázni szolgáltatói oldalról, és el tudom képzelni, hogy nem csak a Pannonnál van ez. Meg nem is az a párezer forint zavar, hanem hogy így apróbetűznek meg sunyiznak, amikor normálisan is lehetne ezt intézni, elég sok pénzt hagytam már náluk és még fogok is, csak most ezentúl egy kicsit rosszabb szájízzel.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. november 16. hétfő

Deadline

Érdekes, hogy sose gondolkoztam még rajta, hogy mi köze lehet az angol deadline szónak a halálhoz. Pedig eredeti jelentésében csakugyan szó szerint kell venni a halálvonalat; a fáma szerint az amerikai polgárháború alatt az andersonville-i börtönben (ma hadifogoly-múzeum van itt) egy korlát - vagy talán földre festett csík? - jelölte ki azt határt, amelyen túl az őrség a fegyverét is használhatta a foglyok ellen. Ez a jelentés szelídült aztán később olyan időlimitté, amelyet nem szabad átlépnünk. Különben a menedzserünk a fegyverét használhatja ellenünk.

stsmork cikke a Kispadon, 2009. november 14. szombat

Tizenöt perc hírnév

Pár nappal ezelőtt megrázó élményben volt részem. Munkaügyből kifolyólag csinálnom kellett magamnak egy accountot a Facebook-on (korábban nem volt), s az első bejelentkezés után a rendszer adott egy listát azokról a felhasználókról, akiket szerinte lehet, hogy ismerek. A dologban az a megdöbbentő, hogy gyakorlatilag az összes közeli munkatársamat és ismerősömet felhozta, és fogalmam sincs, hogy egy rendszer, amelyhez korábban semmi közöm sem volt, honnan tud rólam ennyi mindent?

Azt persze nem gondolom, hogy a Facebook főállású hírszerzőket foglalkoztat, akik kémkednek utánam, alighanem az történik, hogy én magam szórtam el különféle információmorzsákat magamról az évek során, és ezeket valamilyen ügyes algoritmus szerint szépen összegyűjtik és feldolgozzák. Felteszem, hogy az így kapott eredményekből adott esetben egész komoly dolgokat is ki lehet következtetni. Egyelőre nincs ötletem, hogy konkrétan mit, mindenesetre egy barátom hanyatt-homlok törölte magát az iWiW-ről, azt követően, hogy együtt ebédelt egy ismerősével, aki a Nemzetbiztonsági Hivatalban dolgozik. Ugyanakkor számos emberről hallok, akik kifejezetten élvezik, hogy közkincssé tehetik életük minden apró részletét.

Tetszik-e vagy sem, gyakorlatilag nincs rá esélyünk, hogy észrevétlenek maradjunk. A Guardianban volt nemrég egy interjú egy Josh Harris nevű fickóval, aki a kilencvenes évek közepén szervezett mindenféle vad kísérleteket, azt vizsgálva, hogyan alakítja át életünket a web. (Ő csinált először valóságshow-t, de nem üzleti alapon - el is úszott rajta minden pénze.) Tőle származik az alábbi idézet, szerintem jól leírja, hogy miről van itt szó:

Andy Warhol said that, in the future, everyone will be famous for 15 minutes. But I think he misunderstood what was happening. I think what people are demanding is 15 minutes of fame every day. And mark my words, they will get it. That's where we're heading, whether we like it or not.

A fószer egyébként jelenleg a világtól elzárkózva, Etiópiában él.

stsmork cikke a Kispadon, 2009. november 13. péntek

A Google válaszol

A cég válasza a sokadik, "Azt látjuk, hogy nincsen, de legalább azt meg tudjátok mondani, hogy nagyjából mikor lesz magyar helyesírás-ellenőrzés a Chrome-ban?" kérdésre:

Sorry for our slow updates and inconveniences. Currently, we have been discussing how to evaluate new spell-check dictionaries, including Hungarian.

Szép új nagyvállalat formálódik a szemünk előtt.

ervin cikke a Kispadon, 2009. november 12. csütörtök

Egy friss Mac felhasználó tapasztalatai

Windowst napi rendszerességgel nagyjából a 3.0 óta használok, ilyenek, hogy Windows for Workgroups, Winsock, Trumpet, nagyon korai emlékek, még bőven iskolás voltam. Volt még egy-egy féléves kikacsintás OS/2 illetve BeOS felé, régi szép idők, azon kívül persze Linux, a mai napig, de sosem a fő dolgozós gépen, valamint még a nagy inteles váltás előttről egy Mac G4, ami azt hivatott ellenőrizni, hogy az általam készített weboldalak ott is szépen mennek-e. Röviden: soha nem dolgoztam máson, mint Windows, bár a 95-öt és a Vistát nagyjából kihagytam, volt viszont NT, kis 98, sok 2000, XP, és most 7. Elég jól ismerem tehát a nyűgjeit, nálam nem omlanak össze az alkalmazások hetente, nem kell évente újratelepítenem az egészet, mert az ember odafigyel a munkaeszközére: nagyjából minden pénzt, amit valaha kerestem, ezen a platformon kerestem meg. A hetes ráadásul tényleg kellemes, használható verziónak tűnik, a második RC környékén álltam át rá teljesen, XP-ről, soha nem volt komolyabb gondom vele.

Most viszont egy OS X Safari ablakába gépelem ezeket, így azt hiszem talán érdemes magyarázkodással kezdeni.

Az egész ott indult, hogy átalakult az elmúlt 1-2 évben az, amire és ahogy a számítógépet használom. Amikor a legutóbbi Dell laptopomat vettem, teljesen mobil voltam: minden nap mászkálás, hol otthon dolgozás, hol iroda, hol kávézó, muszáj volt, hogy egy helyen legyen minden, amit használok. Ezzel szemben most szinte csak otthonról dolgozom, a hordozható gép évek óta ott ül az asztalon a helyén, a vele járó kompromisszumok (kisebb képernyő, billentyűzet, nagyobb ár) már rég nem tűnnek olyan jónak. Döntöttem, követem Ervint az "otthonra desktop gépet, hordozni netbookot" vonalon, a következő számítógépem asztali lesz, aztán majd ha megint mászkálós időszak jön, veszek egy netbookot mellé.

Nézegettem a lehetőségeket, amire szükségem van: nagy, szép kijelző és erős processzor a fotófeldolgozás miatt, sok memória (vagy legalább a lehetősége), 3D nem érdekes. Nézegettem a kész PCket, de... megvan az az érzés, hogy már úgy nézitek az árlistát, hogy na ebben mi a trükk, hol csalnak? Előző generációs processzor, max 4GB memória, bazinagy, de kis felbontású kijelző, lassú vinyó, stb... és mindegyik elképesztően ronda, stílustalan, otromba fekete doboz. Mintha tinédzser gamerek lennének a célpontok az összes gépnél. Maradt még a költségkimélő opció, hogy összerakok magamnak valamit, de őszintén szólva ilyennel utoljára vagy egy évtizede foglalkoztam, most inkább nem kezdeném el újra beleásni magam.

Közben észrevettem azt is, hogy egyre kevesebb szoftvert használok. Szerintem soha nem volt még olyan, hogy hónapról hónapra ne egyre több program jelenjen meg a gépemen. Ellenkezőleg: rájöttem, hogy egy csomó kis utility idővel teljesen feleslegessé vált, a Google Docs nagyjából kiváltotta az Office-t, online backupolok (erről is lesz majd egy cikk), GMail alól levelezek, feladatokat RTM kezel, az új telefonomat már nem az asztali géppel, hanem távoli szerverekkel szinkronizálom, stb. Egyre kevesebb dolog köt egy platformhoz, jövök rá, mire pont a legjobbkor érkezik az Apple, és bejelenti az új iMaceket.

A legkisebb változatban 21.5"-as kijelző (1920*1080 pixel! az első digitális fényképezőgépem teljes felbontású képeiből kettő elfér rajta!), 3GHz-es Core2Duo processzor, 4GB 1066MHz DDR3 RAM úgy, hogy még van 2 szabad slot, fél tera 7200 rpmes vinyó, meg minden apróság a kamerától kezdve a bluetoothon, dvd-írón és infrán át az n-es wifiig benne, tökéletesen összedolgozva, egy olyan operációs rendszerrel, aminek nem harmincezer különböző hardverkombináción kell elfutnia, hanem erre a konkrét összeállításra lett optimalizálva. Plusz mindez egy lehengerlően elegáns környezetben, az egész cucc a monitorba építve, billentyűzet, egér, mindennel együtt 1100 euróért.

Bevallom, nem álltam neki számolgatni, hogy akkor most mennyiből tudnám kihozni ezt egy minőségibb PC gyártótól, az összes hardver komponenssel és szoftverrel együtt, elhiszem, ha valaki azt mondja, hogy ugyanannyi, azt is, ha van, aki kihozza ugyanezt pár százassal olcsóbban is, meg azt is, ha csak ugyanennyivel drágábban lehet megcsinálni. A fentiek már meggyőztek, hardverből iMac lesz a megoldás. Ránéztem még a 27-es verzióra is, de igazából az nekem már túlzás, amúgy is két kijelzővel dolgozom, belátom, hogy ár-teljesítményben 1500 euróért az mégjobb ajánlat, mint a kicsi, de nekem egyszerűen nincs szükségem azokra a plusszokra.

Maradt az oprendszer.

Az, hogy egyáltalán felmerült, hogy lecserélem a Windowst, az részben Dino barátom szerintem elég kínosan elnevezett könyvének köszönhető. Az egy bő délután alatt kivégezhető darab egy baráti kiruccanáson keresztül írja le a Windows-Mac különbségeket, a stílusa nekem nem nagyon tetszett, de pár dologra rávilágított, amit nem tudtam az OS X-ről, és én se gondoltam volna, de elültette a bogarat a fülembe.

A legérdekesebb koncepció az volt, hogy a Windowshoz képest rengeteg szolgáltatás alkalmazás helyett operációs szinten kezelődik, és ebből két nagyon jó dolog következik: nem kell mindenre programokat vadászgatni, illetve amit az oprendszer ad, azt mindenkinek adja: ugyanaz a jelszókezelő épül be a böngészőbe és az FTP kliensbe, ugyanazokat az ssh kulcsokat látom parancssorból és egy grafikus scp vagy sftp programból is, ugyanonnan jönnek a kontaktok és a naptár események minden programba, rendszerszintű, így minden alkalmazásban működik a helyesírásellenőrzés és a szótár is. Sőt, nem csak az operációs rendszer képes más programoknak funkciókat adni, úgy tűnik, erre akár mások által fejlesztett alkalmazások is képesek, a Growl valami ilyesmit csinálhat, telepítése után egy rakás program használja az értesítéseit. És fordítva is működik a dolog, az egyes alkalmazások beállításai szépen beépülhetnek a System Preferences közé, tök jó.

Szóval volt bennem egy alapvető kiváncsiság az OS X felé, erre jött még a fent taglalt egyre csökkenő platformfüggőség, döntöttem, belevágok. A boltban nagyon jó fejek voltak, megoldottuk, hogy elhozhatom a gépet francia billentyűzet nélkül, és rendelnek egy angolt, majd bemegyek érte, ha megjött. Egyáltalán, maga az "experience" teljesen barátságos volt, de itt már biztos elfogult vagyok, végülis egy PCboltot is be lehet ízlésesen rendezni, gondolom én, biztos véletlen csak, hogy nem emlékszem egyre se. Érdemes megjegyezni még, hogy mennyire ügyel az Apple ennek az egész "Mac-élménynek" a fenntartására, biztos vagyok benne, hogy nem véletlen a letisztult boltberendezés sem, és a csomagolásról is külön bekezdéseket lehetne írni, nagyon szép, praktikus, az átgondoltság érződik minden részén.

Az új egértől féltem egy kicsit, rengeteg előző verziót bénázott el az Apple, de ez egyelőre nagyon jónak tűnik. Egyetlen gondom vele, hogy az én kezemhez egy kicsit kicsi, de ez megszokható. Az érintésérzékeny felületből következik viszont egy csomó jó dolog: akárhol lehet például scrollozni rajta, és a back/forward kombinációra is van egy elsőre kicsit görcsnek tűnő, de hamar megtanulható ujjmozdulat.

Szoftveresen is meglepően hamar lezajlott az átállás, kicsit volt csak lassabb, mintha egy újratelepített Windowst kellett volna belaknom. Tényleg az van, hogy logikusan működik az egész, okos helyen vannak a dolgok. A Windowsban nem tűnik fel az esetleges káosz, mert rögtön tudom, mihez hova kell nyúlni, de az Ubuntu például jó összehasonlítást adhat. Évek óta rendszeresen használom médialejátszóként, Nathalie laptopján is az fut, mégis szinte minden egyes alkalommal ha valami beállítást keresek, végig kell néznem a System alatt, hogy az aktuális pont vajon a Preferences vagy az Administration menüben van. Komolyan, én semmi logikát nem találtam abban, hogy miért van mondjuk a Startup Applications és a Windows a Preferences alatt, míg az NVIDIA X Server Settings és a Login Screen az Administrationben. Mindegy, nem az Ubunturól szól ez a cikk.

Öröm, hogy csomó mindenre jött program az oprendszerrel együtt, és itt nem is az iLife csomagra gondolok, hanem olyan apróságokra, mint például az Irfanview helyett nekem tökéletesen megfelelő Preview, a ColorCop helyett DigitalColor Meter, a Launchy helyett Spotlight, és biztos van még egy csomó ilyen. Apropó Spotlight, ez is egy szép példa a teljes integráltságra: gyönyörűen indexeli a használt programok és dokumentumok mellett a telepített szótárakat és a Safariban meglátogatott oldalakat is.

A virtualizáció is prímán megy, fut szinte mindig egy XP ablakban, mert azért Internet Explorerre szükségem van a munkához, de ennyi, a dualboot szinte azonnal kiesett, mint opció. A végső teszt a fotóblogom frissítésénél volt, itt használtam a legbonyolultabb összeállítást Windows alatt. A teljes folyamat úgy nézett ki, hogy:

1. Lightroomban egy export folyamat végén indult automatikusan egy kis freeware
2. Ez a program (sajnos nem emlékszem a nevére) előre letárolt jelszóval OK-ra feltöltötte az elkészült képet FTP-n
3. A kész képet paraméterként átadva egy saját Perl scriptnek az a vágólapra tette a fotó EXIF adatait, amit aztán a weboldalon használtam fel (a jelenlegi blogmotorom nem képes erre automatikusan, de így nem is olyan égető)

Ehhez képest egy bő óra bütykölés után ugyanez így néz ki OS X-en:

1. Lightroomban az export folyamat végén ez a parancs van:
scp {FILE} prohost:/home/bp/public_html/images/; /Users/eszpee/Pictures/bp/exif.pl {FILE}

És kész. Az egészhez egy "Run any command" plugin kellett csak, és a vágólaphasználat miatt minimálisan módosítani a scriptemet, a Perl és az scp az oprendszer része, ráadásul jelszavakat se kellett sehova beirogassak, mert a szintén OS-szintű kulcskezelés megoldotta ezt helyettem. Nyilván meg lehetett volna ezt Windows alatt is csinálni, de biztos nem ilyen kevés extra komponenssel.

Abbahagyom, mert már így is elég hosszú lett a cikk, és egyébként is még mézeshetek vannak, ez értelemszerűen torzítja az ember ítélőképességét. Azért így is vannak már dolgok, amik nem nagyon tetszenek, ezekről majd legközelebb írok, addig viszont egyelőre úgy tűnik, ha van valami, amit megbántam a váltással kapcsolatban, az csak az, hogy ennyit vártam vele.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. november 11. szerda

A példaképekről

Ifjúkoromban több nemzetközi szoftvercégnél is dolgoztam, így elég hamar megtapasztaltam a nemzetközi munkakörnyezet örömeit és nehézségeit. Akkoriban - másfél évtizeddel ezelőtt - elsősorban örömei voltak a helyzetnek: a rendszerváltás utáni eufóriában egymás után települtek be az országba nagy világcégek, mi kelet-európaiak pedig már csak a hasonló helyzetünkből kiindulva is kedveltük és segítettük egymást.

Minden így szerzett ismerősöm közül az első számú kedvencem egy cseh kolléga volt, akivel hamar barátságot kötöttünk. Idősebb volt nálam, és nemcsak a munkában tanultam tőle rengeteget, hanem emberségben is: hogyan kell kezelni a vevőket, a kollégákat, általában mindenkit.

Igazi vidám cseh fickó volt, szöges ellentéte a szoftvercégek sok esetben nördös alkalmazottainak. Nemcsak a számítógépe előtt alkotott nagyot: céges összejöveteleken sokszor gitárral a kezében lehetett megtalálni, ő volt a teniszpálya ördöge, ha pedig Prágában jártam, mindig tudott egy jó bulit.

Ő lett a példaképem.

Azután én eljöttem a cégtől, és másfelé vitt az utam, ő viszont maradt, és ahogy erre rá is szolgált, gyorsan haladt felfelé a vállalati ranglétrán. Örömmel figyeltem a sikerét, annak ellenére is, hogy megszakadt közöttünk a kapcsolat, és egy idő után talán már nem is emlékezett rám. Tulajdonképpen máig úgy gondolom, hogy ha valaki egy nemzetközi cégnél szeretne karriert építeni, akkor nagyjából úgy kell csinálnia a dolgokat, ahogy ez a barátom tette és valószínűleg teszi ma is.

Itt véget is érne a történet, és természetesen nem is lett volna cikk belőle soha, ha a minap Csehországban nem hozzák nyilvánosságra az elmúlt rendszer hírszerzőinek listáját. Az ottani újságírók pillanatok alatt megtalálták rajta az azóta nemzetközi rangra emelkedett egykori barátom nevét, mégpedig a csehszlovák hírszerzés egykori belső operatív munkatársai között.

Nehéz feladat példaképet választani.

ervin cikke a Kispadon, 2009. november 10. kedd

Archív filmhiradók

Úgy látszik ez egy ilyen filmes hét lesz, sőt, a tegnapival szemben a NAVA ma kinyitott Magyar Világhíradó archívuma külföldről is szépen pattan. 597 darab mini tudósítás a harmincas évek aktuális állásáról, amiket még a mozikban vetítettek a nagyfilmek előtt. Elképesztően erős az anyag, gondoljátok végig, mi minden történt a második világháborút felvezető években. Ráadásul témák, helyek és emberek szerint csoportosított, kereshető, beágyazható, facebook-twitter-iwiwezhető, kommentelhető, közösség által is címkézhető anyagokat kaptunk, le a kalappal a készítők előtt, így kell ezt csinálni. Illusztrációként egy internetközeli témát találtam: a József központ kedves telefonoskisasszonyait váltja le a gép, "a lelketlen, de precíz automata kapcsoló".

Küldjétek, ha ti is találtok valami gyöngyszemet, nekem azt hiszem ez elviszi a délelőtt nagy részét.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. november 5. csütörtök

Magyar filmek ingyen, jogtisztán

Hoppá hoppá. Felmerülhet a vád, hogy hazabeszélek, de esküszöm nem tudtam róla, mi készül. Az Indavideó talált egy olyan finanszírozási formát, amiben teljes hosszúságú magyar filmek a felhasználónak teljesen ingyen nézhetőek, saját oldalra elvihetőek. Az új siteon egyelőre még csak egy bő tucat film van, de jövő hétre igérnek új adagot, és azért a mostani is egy igéretes kezdés: dokumentumfilmek, természetfilmek, kisfilmek és teljes mozik szerepelnek pár darabbal. Ne gondoljatok azért blockbusterekre, nyilván azokat a forgalmazókat könnyebb volt meggyőzni, akik már amit lehet, kiszedtek a termékből, de valahol el kell kezdeni. Drukkolok nekik, különösen külföldön élve becsüli meg az ember az ilyet hogy megszerezzék a Magyarországon kívüli forgalmazás jogát is.

A kattintás után jön egy beágyazott Budapest Retró, házi feladat: magyarázza el képzeletben a film tetszőleges szereplőjének egy mondatban, hol nézi most őt.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. november 4. szerda

Oik

Franny Armstrong hétfő este egyedül sétált hazafelé London egyik külvárosában, amikor egy csapat tizenéves lány rátámadt. Egyikük egy jó méteres vasrudat lóbált a kezében. A történet innen minden valószínűség szerint elszedett mobiltelefonnal, kiürített pénztárcával, esetleg nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel folytatódik, ha nem kerekezik arra egy szőke, lobogó hajú férfi, hogy az oiks! csatakiáltással megfutamodásra késztesse a tini rablókat.

Az oik szó jelentése extremly unpleasant person, illetve a member of the lower classes a másik szótáram szerint, és minden bizonnyal nagyon művelt kifejezés lehet, ha London polgármestere ezt használta. Merthogy a knight on a shining bicycle történetesen Boris Johnson volt, és bár a rablókat különösebben nem hatotta meg, hogy a polgármester oiks-nak nevezte őket, a megtámadott nő közlésére - That's the mayor of London! - kereket oldottak. Nekem kifejezetten imponál, hogy a londoniak valahogy mindig ilyen színes egyéniségeket választanak polgármesterül; "Red Ken" Livingstone kalandjait már eddig is külön posztban követtük, lassan itt az ideje, hogy Borisszal is ezt tegyük.

stsmork cikke a Kispadon, 2009. november 4. szerda

Büdös hibák!

Pihent agyú programozók találmánya ez a hibakeresési folyamat érzékelhetőbbé tételére szolgáló készülék, amely egy automatikus kódanalizátorral van összeköttetésben, és kellemetlen szaggal árasztja el a helyiséget, ha valami nagyobb disznóságra bukkan a forráskódban. A "büdös hiba" elhárítását kellemes szag eregetésével jutalmazza. A kérdés csak az, hogyan döntik el, hogy melyik szag kellemes és melyik nem?

stsmork cikke a Kispadon, 2009. november 2. hétfő

A nap idézete

Nem hiszem el, hogy Steve Jobs mája cserélhető, de az iPhone-om akksija nem.

(Forrás: "egy blogger", Szántai Gábor idézetében a Facebookon.)

ervin cikke a Kispadon, 2009. október 29. csütörtök

A Terminátor beszól

Nincs olyan isten, hogy ez véletlen legyen! Én legalábbis nem fogom elhinni soha senkinek.

Marad tehát az, hogy készakarva fogalmazták így a levelet, és akkor a szerző a legújabb politikai hősömmé lépett elő - még akkor is, ha esetleg nem maga Schwarzi áll a dolog mögött, hanem valamelyik adminisztratív beosztottja tréfálta meg a világot meg őt is.

Hogy miről van szó? Aki esetleg nem hallotta volna: erről. Akinek pedig ennyi nem mond semmit, annak linkelem a teljes cikket is.

ervin cikke a Kispadon, 2009. október 28. szerda

Szabadkai joghurt

Gyerekkoromban sokkal izgalmasabb dolog volt a szomszédos országokban vásárolni, mint manapság. Csupa idegen és ismeretlen áru állt a határon túli boltok polcain; az ABC-ben az ember a tejen és a kenyéren kívűl másról nem is nagyon tudta eldönteni, hogy micsoda. (Hazafelé még az is fokozta az izgalmakat, hogy vajon észreveszi-e a vámos a zsiguli hátsó ülése alatt rejtőző három pár gyerekcipőt?) Mára vége a sokszínűségnek: az Európai Uniónak és a globalizációnak köszönhetően ma akár egész Európát keresztülutazhatjuk, ha az út végén betérünk egy sarki ABC-be, ugyanazt a tejet, pelenkát, szappant és csokoládét találjuk, mint ahonnan elindultunk. Elhiszem, hogy a multinacionális cégek által gyártott és Európa-szerte terített termékek olcsóbbak és jobb minőségűek, mint amit a béketábor a legnagyobb jóakarattal elő tudott állítani, én mégis némi nosztalgiával emlékszem vissza a globalizáció kora előtt uralkodó sokszínűségre.

Akad azért még egy szomszédos ország, ahol a városok határában nincsenek ipartelep méretű hipermarketek, a tejet helyi tehenek adják, a sarki pék meg olyan sós perecet süt, hogy hazafelé fel szoktuk vásárolni az egész készletet: háború tépázta déli szomszédunkról, Szerbiáról van szó. Ne értsetek félre, nem azt akarom mondani, hogy Szerbiában minden szép és jó, csak azt, hogy ők még nem érkeztek el a gazdasági fejlődésnek abba a stádiumába, mikor már semmit sem gyártanak helyben, mert mindent olcsóbb Kínából behozni. Vannak termékeik, amelyek jó minőségűek és egyediek. Mint például a szabadkai joghurt (amit a Vajdaságban h nélkül, jogurtnak ejtenek), és amiből minden magyarországi ismerősöm fel szokott tankolni, mielőtt hazaindul. Ahogy Vranacból is, mert ilyen olcsón ennyire iható vörösbort Magyarországon nem kapni. (A bor egyébként nem szerb, hanem montenegrói, de a lényegen ez nem változtat.)

De nem csak az enni- és innivalók között lehet egyedi és meglepően jó minőségű termékeket találni. Hihetetlenül hangzik, de Szerbia a gyerekruhagyártásban nagyhatalom. Vagy láttam egyszer egy műanyag építőkocka-készletet, amely a Legó által üresen hagyott piaci résbe nyomult be, olyan méretű kockákkal, amelyeket egy olyan gyerek is össze tud rakni, akinek a Duplo kockákhoz még nem elég ügyes a keze.

Előfordul, hogy egyik-másik hazai gyártmány külsőre feltűnően hasonlít valamelyik világcég termékére, de ezeket mégiscsak helyben, rendszerint kézi munkával állítják elő, a belföldi piac igényeinek kielégítésére. Figyeljétek meg, nem kell hozzá tíz év, és Szerbia belép az Európai Unióba. Ehhez Karadzsics után nyilván be kell majd cashelni Radko Mladicsot is, de ennyit simán megér az ügy.

Sőt, ha minden jól megy, húsz év múlva az eurót is bevezetik majd. Nálunk abban az évben még mindig a forint lesz a hivatalos fizetőeszköz, és a kormány nagyszabású ünnepségsorozat keretében ünnepli meg a jubileumi, századik megszorító csomagot. Az eseményen, amelyet a parlament dísztermében tartanak, tombola is lesz majd, a fődíj nyertese lehet egy hónapra Magyarország miniszterelnöke.

stsmork cikke a Kispadon, 2009. október 28. szerda

Láthatatlan kutyák

A postaládánkba dobta be valaki erről a bájos kis akcióról szóló hírt: szabad szemmel nem látható kutyákat sétáltattak valakik nemrég Brooklynban egy napsütéses vasárnap délelőtt:

Ha van pár percetek munkakezdés előtt, érdemes végigfutni a cikket, különösen a döbbent arcú járókelőkről készült fényképek szórakoztatóak.

stsmork cikke a Kispadon, 2009. október 27. kedd

Isten veled Geocities!

Ennyi volt, a web legalapabb, legklasszikusabb, első és megkerülhetetlen ingyenoldal-tárolója ma végleg bezár. Az xkcd ünnepi designnal emlékezik, és igaza van, muszáj emlékeztetni, mert biztos vagyok benne, hogy a Kispadnak is akad olvasója, aki most vakargatja a fejét, hogy Geocities, hát az meg mi. Nekem viszont valamikor '96 környékén leginkább egyet jelentett a webbel a geocitieses rajongói oldalakról képsoronként kivárt együttesfotók flopira mentegetése. Arra emlékszik még valaki, amikor vagy egy évtizede óriási botrány volt abból, hogy elkezdték "vízjelezni" a náluk hostolt oldalakat? Mindenesetre ennek akkor most végleg vége, igazából csodálom, hogy eddig húzta. Remélem az Internet Archive még időben kezdett menteni, hogy unokáink is láthassanak 3D pörgő halálfejet meg földgömböt kerülgető borítékot.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. október 26. hétfő

Smart Speed Bump

A fekvőrendőr az egyik kedvenc magyar szavam; sokkal frappánsabban kifejezi, hogy miről van itt szó, mint az angol speed bump kifejezés. Most kitalálták a "smart" változatát is, amely megméri a ráhajtó autó sebességét, és kilaposodik, ha a jármű a megengedett sebességgel, vagy annál lassabban érkezik. Vajon mi lesz a magyar neve, és hogy fogják írni? okos fekvőrendőr? okosfekvőrendőr? okosfekvő-rendőr?

stsmork cikke a Kispadon, 2009. október 20. kedd

Őszi túrákon vigyázzatok

Ne tartsátok a zsákon kívül a vizet, mert 2000 méter fölött meglepően hamar elkezd befagyni. St. Francois-Longchamp környékén jártunk megint, mint tavaly, és ezúttal is lejártuk a lábunkat, ott született ez a homlokracsapós rácsodálkozás.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. október 19. hétfő

Egymillió kép/másodperc

Súlyos. De tényleg ilyen sebességgel készített felvételeket látni az alábbi videóban, amelynek lényege összesen annyi, hogy tíz percen keresztül mindenféle tárgyakat lőnek keresztül, és fantasztikus lassításokban követhetjük nyomon a történéseket. Az ember azt gondolná, hogy ez a fajta alaposság német kezekre vall. És tényleg.

ervin cikke a Kispadon, 2009. október 14. szerda