Jelzésfestés a Mátra115 útvonalán a Sóbánya-patak völgyén.
Jelzésfestés képek

Bozótirtás és jelzésfestés a Mátra115 útvonalán Galagonyás-bérc és Hidegkút közt.
Képek

Bejárás, bozótirtás a Mátra115 útvonalán.
Március 15. Hidegkúton

52 kiló húst és szalonnát rendeltünk a pilisborosjenői hentestől. Sokáig szerettem volna termelőtől beszerezni, de nyert a legkisebb ellenállás, így szombat reggel csak leszaladtunk a húsért, bélért.
Joy igazi békési házipaprikával szolgált, Krisztián pedig piacról szerzett minőségi fokhagymát.
Nagy nehezen előkerült egy mérleg is, meg 21 kolbásztöltésre vállalkozó ember és egy kutya.
Estére elkészült a 100m kolbász (na jó, kevesebb), már csak a füstölés maradt. Nos bizonyos szempontból ez a legnehezebb feladat, de szerencsére Krisztián mester három napig menedzselte a füstölést, így ízét tekintve alapos füstadagot kapott a kolbász. Nagyon meggyőző az ízvilága, ilyenre vágytam! Na és Feka abárolt szalonnája is tökéletes lett!
Kolbásztöltés képekben

Két misztikus hegycsúcs, Ágasvár és Óvár. Két csúcs és két várrom egymás mellett.
Óvár bronzkori eredetű. A középkorban is használták, sőt hozzáépítettek. A legnagyobb vár volt Magyarországon a középkorban. Semmilyen írásos említés nem maradt fenn róla, nem tudni hogyan puszult el, kik lakták, mit csináltak ott. Régészeti feltárás nem volt még a várban.
Az egykori sáncok nyomai ma is látszanak a távolból.
A sáncokon belül síkká gyalult hegyoldalban források fakadnak, mocsarasítanak.

A két csúcs közti nyeregben húzódik meg az Ágasvári-turistaház, igazi túrázóknak való hely, autóval nem megközelíthető erdei szállás. Itt szálltunk meg, ettük Jani (házigazda) finom főztjeit, megkóstoltuk az Ágasvári csokit, különleges minőség, finomság.
Jó volt.

Ágasvár, Óvár havas képek

Újabb Mátra 115 szakaszt jártunk be, a Kisnánáról Kékesig terjedő szakaszt. Az út végig jól követhető volt, a jelzések tökéletesek. Közben fákat fényképeztem szorgalmasan.
Sok fa és erdő a Mátrában
Virág képei Kisnána-Kékes útvonalon

November 22., Iszinik (Kinizsi 100 visszafelé), megcáfolhatatlan mértékű tél.
Képek a Kevély-nyergi ellenőrzőpont életéből

2009. június 6-7-én újra megrendezzük a Mátra 115 teljesítménytúrát, jobb lesz, mint valaha.
Bagolyirtáson megtartottuk induló közgyűlésünket és bulinkat, majd bejártuk egy kis szakaszt, a Mátraszentimrétől Mátrakeresztesig tartó részt.
Őszi képek a Mátra 115 bejárásról.
Virág képei

Volovské vrchy, magyarul Ökör-hegységnek lehetne nevezni. Az érchegység része.
Poráč falu. Asszem kevés honfitársunk látogat el ide. Adottságok: 900 m körüli hegyek (de van 1100 fölötti csúcs is a falu közelében), méreteket tekintve egy erősen plusszos Mátra.
Erdők lényegesen jobb álapotban, mint a Mátrában, bár ez egy iparvidék, bányavidék.

Poráč ruszin falucska, egy görögkatolikus templomocskával. Fekvése álomszép, lényegében a hegy tetején van, 800 m körüli magasságban.
Egy élelmiszerboltját, és két kocsmáját próbáltuk, jó helyek. A boltban minden jó van, ami kellhet, a kocsmában pedig lehet csocsózni.

Érdemes Závadkát és Slovinkyt is meglátogatni. A Slovinky feletti Bielé Skály nagyon vagány hely, frankó kilátással a falura, a régebbi térképek nem jelölik, de van egy remek sárga jelzés a falu és Bielé Skály között.

Erdei bicajutak hemzsegnek. A nálunk lévő térkép ebből is és a gyalog utakból is keveset ismert, így nem árt friss kiadásokat beszerezni az út előtt.

Legalább két szállás is van a faluban.

Volovské vrchy őszi képek.

Már nagyon rég szerettem volna írni arról, hogy mennyire jó dolog, hogy a szódás a kisteherautójával minden héten házhoz hozza nekünk a szódát. Az elején műanyag palackokkal kezdtük, de aztán nagyon megtetszettek ezek a retro üveges szódák. Az üres palackokat és a pénzt kiakasztom a kapura és estére ott várnak a teli szódásüvegek. Úgy érzem ez valami régebbi világból megmaradt szolgáltatás. Kíváncsi lennék kik veszik még igénybe itt a környéken.

Szódakiállítás a teraszon

THE NORTH FACE ULTRA-TRAIL DU MONT-BLANC,
CCC
avagy a ‘babatáv’ hiteles története.

A ‘babatáv’, vagyis a CCC 98,3 km-t és 5505 m szintet tartogat a lelkes versenyzők számára. 2008. 08.29-30-án rendezték meg 3. alkalommal. A táv az olaszországi Courmayeur-ból indul és a svájci Champex érintésével jut el a franciaországi célig, Chamonix-ig. Innen az elnevezés: CCC.

Kicsit részletesebben és érzékletesebben ezen a térképen tudsz eligazodni az útvonalat illetően (nem csúcstechnológia, de megjárja):

A verseny kistestvére a teljes Mont-Blanc körnek, mely 166,4 km hosszú és 9448 m szintemelkedést tartalmaz.

3 magyar versenytársammal együtt nekivágtunk, hogy kipróbáljuk magunkat ezen a ‘rövidebb’ versenyen.

Megpróbálom elmesélni, hogy milyen is volt. Csak megpróbálom, mert ezt át kell élni, ahhoz, hogy az élmény részesei lehessünk…

A Ferencvárosban jártunk. A Técsői Banda játszott a Ferenc téren. Mivel gyerekbarát hét órás kezdés volt, gondoltam ezt megnézzük. A kilencedik kerület, Ferenc tér mondjuk nem volt annyira szimpatikus. Elképzeltem egy lebetonozott teret, közepén szobor, esetleg szökőkút és virágok. A környéken meg sötét kutyaszaros utcák. No nem baj szabadtér, a técsőiek játszanak ez jó lesz azért kicsi gyerekkel is. Aztán jött a meglepetés! Mintha nem is Budapesten lennék. Sétálóutcák, forgalomkorlátozás, kávézók, éttermek és egy nagyszerű tér, gyerekbarát szőnyegekkel a színpad előtt, jó étek-ital. Mégis lehet élni Budapesten. Le voltam nyűgözve! És persze ehhez jött még a jó técsői muzsika.
Técsői Banda a Ferenc téren képek

Pádisról

Pádis egy kis gyöngyszem. Közel van, érintetlen, tiszta és annyira zöld, hogy legszívesebben beleharaptam volna a sokszor térdig erő fűbe. A hétvégét leszámítva alig vannak túrázók, pedig a túraútvonalak jól kiépítettek, térképek és online anyagok is bőséggel rendelkezésre állnak. Mi két napot túráztunk, két napot bicajoztunk, kevés volt. Pádis egy 1200 m középmagasságú karsztfennsik, melyet hatalmas szakadékok öveznek, ezek között mély völgyek, szorosok és kanyonok találhatók. A karsztfennsíkon dolinák, töbrök, barlangok, gleccserek, karrok, marmiták (bármit is jelentsen ez pontosan) alakultak ki. A völgyekben rohanó vizek víznyelőkben, vagy barlangok szájában tűnnek el, majd kilométeres távolságokban karsztforrások formájában jelentkeznek újra. A terület legnevezetesebb természeti objektumai: Csodavár, Galbina-szoros és tisztás, Elveszett Világ, Ponor - Tisztás, Szamos-bazár: Aragyásza-barlang és Meleg-Szamosi szoros, Boga-völgyi szoros, jégbarlangok, Pádis-barlang, Bászrai-katlan.

Képek: http://picasaweb.google.com/zsolt.tulassay/200806Padis

bővebben:http://www.padisinfo.hu/ és www.padis.ro (magyar, román, angol)

Kiutazás kerékpárral vonaton

Mindenképpen vonattal szerettünk volna menni. A terv az volt, hogy elmegyünk Bánffyhunyadig, és onnan tekerünk dél felé a Bélesi-tó érintésével. Sajnos a MÁV-ról és a román vasutakról mi sem tudunk szebbeket írni Gyuriéknál. Sokszoros telefonálás és személyes kérdezgetés eredményeként rengeteg ellentétes információt gyűjtöttünk össze. Összefoglalva a valóság:

• Bicajszállító kocsiban: csak a Maros IC-n: Bp - Békéscsaba - Arad - Déva - Marosvásárhely
• Belföldi jeggyel Magyaroszágon, Romániában a kalauz megvesztegetésével: Corona: Bp. - Nagyvárad - Kolozsvár - Csíkszereda - Brassó
• az összes többi vonatra (Ady Endre IC …) azért nem tudsz még így sem felszállni, mert a magyar szakaszon IC és nem engedik fel a bicajodat, konkrétan leszállítanak. Még azt megteheted, hogy elmész egy korábbi vonattal a határra, áttekersz és utána Romániában kezded a lefizetést
• több nappal korábban csomagként feladva (nem próbáltuk, de létezik)
• szétszedve, csomagként magaddal viszed (ezt sem próbáltuk, ez Gyuriék ötlete, de szerintem észrevennék és vagy megbüntetnének, vagy leszállítanának a magyarok)
• blogírás közben voltam megint Erdélyben (Coronával) is rájöttem a tökéletes verzióra: szétszedve, csomagként, esti vonattal, hálókocsiban!! Ha ugyanis veszel egy kétszemélyes (2 utas esetén) hálókocsi jegyet, akkor minden zaklatástól mentesülsz. A kétszemélyes hálókocsi valamiért VIP kategóriának minősül, pedig nem is kerül túl sokba. A hálókocsis bácsi elkéri a jegyedet felszálláskor, és végig ő mutogatja a kalauzoknak, határőröknek, míg te magadra zárhatod az ajtót és édesen szunyókálhatsz. A 3. emeletre jól el lehet rejteni a darabokra szedett bicajokat. Legközelebb kipróbáljuk.

Mivel mi Bánffyhunyadra akartunk menni, a 2. megoldás kínálkozott, de aztán kiderült, hogy a Corona nem áll meg Hunyadon. El kell menni Kolozsvárra, várni sokat, és onnan hajnalban visszavonatozni. Így 12 óra alatt tettük volna meg a 360 km- es távolságot. Nem vállaltuk. Az utolsó pillanatban maradt a kölcsönautó.
0. nap

Végül tehát autóval mentünk (Ati köszi!!), Váradon Déva felé vettük az irányt - Beius - Sudrigiu -Pietroasa (Vasaskőfalva) után köves, erdei utakon kanyarogtunk tovább. Az utakat egyébként akkor is javították, gyalulták, vizes árkokat ástak, de szerencsére aszfaltra nincs pénzük. Az utak mellett - ahol áram is van - szaporodnak a panziók is (Boga telep, Pádisi rét) de még így is édeskevés a kiépített terület. Aki tiszta patakra, forrásvízre és vadkempingre vágyik, bőven talál tökéletes helyet, mi a Glavoj rétet választottuk. Ez egy népszerű sátrazó hely (értsd: főszezonban hétvégén 20-25 sátor elszórva, hétköznap 3-5), van két pici faházikó, abc kenyérrel, konzervekkel, turista térképpel, és a hegyi mentők is itt sátraznak hétvégén. Ők egyébként nagyon kedvesek voltak, jól beszéltek angolul, kaptunk egy szimpi tájékoztató papírt tőlük. (Meg is lepődtem, hogy fejlődnek a dolgok Romániában, de aztán persze bőven akadtak bunkó köcsögök is szép számmal, és a szemetet sem sikerül mindenkinek eltakarítani, elvitetni.)

1. nap: Csodavár és egy kis Galbina-szoros

Hosszú alvás után (éjszaka sötétben értünk a rétre) egy kanyargó patak mellett ébredtünk, szikrázó napsütés, és zöld szín mindenfelé. Reggeli után kisebb sétára indultunk, gondoltuk itt van ez a csodavár a közelben, megnézzük, aztán majd eldöntjük, mit csináljunk még. Na ebből a sétából egy egész napos túra lett, élelem és normális cipő nélkül. Körbejártuk a csodavár három óriási dolináját (kőkatlan), lenéztünk a függő teraszokról, majd lementünk a katlanokba a sziklakapuzathoz és a barlanghoz. A földalatti alagútba nem tudtunk bemenni rendesen, mert nem volt nálunk se cipő, se fejlámpa. Ha mindezt nem hagyod a sátorban, az egyik dolinából átmehetsz a másikba a barlangon át (patakkal, tavakkal és kisebb vízesesekkel).

Útközben még tettünk egy óriási kitérőt is egy jégbarlanghoz, majd a Galbina-szoros felé, ami - mint utólag kiderült - kár volt. Ki volt írva egy táblára, hogy 1,5 óra, gondoltuk még ez is belefér a röpke sétába. 1,5 óra alatt oda is értünk egy nagy medvehagymás lejtőn át, de csak a „bejárathoz”. Körbejárni, fotózni a sok gyönyörűséget, pihenni a Flóra réten még 4 -5 óra lett volna és még vissza, szóval ez egy rendes egész napos túra. Szandálban elmentünk az első vízesésekig, kapaszkodtunk a rögzített drótkötelekbe, de tovább nem merészkedtünk, mert nagyon csúszott. Inkább visszamentünk a csodavárhoz és ott barangoltunk tovább. Közben kétszer is találkoztunk egy jófej erdélyi társasággal, meghívtak minket jó sok májkrémes kenyérre, amikor már majd éhen haltunk.

Este lett mire visszaértünk a sátorhoz, megmosakodtunk a jeges patakban, majd elmentünk vacsorázni a pár km-re található menedékházba, ahol meleg ételt is lehet kapni.

2. nap: Pádisi rét, Ponori ék, Bélesi tó kerékpárral

Második nap bicajozni akartunk. Reggeli után megkaptam a születésnapi ajándékomat: egy camel backet! Rögtön fel is tankoltuk forrásvízzel és elindultunk. Az út eleinte nagyon kavicsos volt, később jobb lett: simán előztük a szekeret az emelkedőkön. Az idő gyönyörű volt, sütött a nap, langyos szél fújdogált, nem volt melegünk. Eljutottunk a Pádisi rétig, ez a környék központja. Itt van néhány szálláshely, kocsma és a menedékház. Néhány túrázó és pásztor üldögélt a kocsmában, mi is ittunk egy szukkot, aztán indultunk tovább a Bélesi víztározó felé. Mindjárt a rét után van egy magas csúcs, tetején egy zarándok hely, a Mócok temploma, lentről is szép látvány. Egy kis kitérő után (felmentünk egy csúcsra) hosszú gurulás kezdődött Ic Ponorig (Ponori ék). Itt a táj is változik, elhagytuk a pásztorszállásos fennsíkokat, a szabadon kószáló lovakat és a patakvölgyben haladtunk tovább. Doda Pilii faluhoz érve találkoztunk 3 bicajossal, egy erdélyi magyar sráccal és két spanyollal. Ők is a Bélesi tóhoz akartak lejutni, ami elvileg ott volt a falunál és a folyó is oda vezetett. Ehhez képest jó sokat tekeregtünk, kérdezősködtünk, mire meg tudtuk közelíteni a folyótorkolatot és a víztározót. Némi heverészés után visszatekertünk a faluba, szereztünk egy kis kaját a világ legköcsögebb kocsmárosától (16 éves, lány) majd visszaindultunk azonos útvonalon a szállásunk felé. A folyamatos emelkedő után jó volt begurulni a Glavoj rétre, sátraink környékét éppen elfoglalta egy ménes.

Miközben tanakodtunk a szomszédos tűznél, hogy mi legyen a szülinapi vacsora, egy idősebb szolnoki pár meghívott minket szalonnázni, borozni. Zavarba ejtő lendülettel tukmálták ránk a különböző élelmiszereket, sört, bort … végül még azt is felajánlották, hogy ha „zavarnak” elmennek sétálni, mi meg csak melegedjünk a tüzüknél, ha már jól laktunk. Szerencsére legalább erről sikerült lebeszélni őket.

3. nap: Szamos bazár

Reggel túrázni indultunk, most már rendes bakancsban és némi élelemmel, bár akkor meg a fényképezőgép merült le. A Meleg Szamos vidéke - a Szamos bazár - a Pádis egyik legnagyobb látványossága, nevét arról kapta, hogy minden megtalálható itt, ami egy karszthegységben gyönyörű. Mi az egész napot itt töltöttük, végig mentünk a nagy körúton, „fent” és a patak mederben is „lent” amíg lehetett. A körút kétszer is átvezet a Szamoson, majd meredek és sáros kaptatón át felvisz jó magasra, ahonnan elképesztő a kilátás.

A szorosba befelé menet az Aragyásza barlangon is átmentünk, egy fejlámpával földi halandóknak is teljesíthető. Szerencsére a patak vízállása nem volt túl magas, így sikerült némi kapaszkodással szárazon megúszni. A szorosban még a Pádishoz képest is nagyon zöld és buja volt a növényzet, színes virágok, páfrányok mindenfelé.

Este új szálláshelyet választottunk: a Pádisi réten, a patak parton lévő, kicsi családi panziót mindenkinek ajánljuk. Vacsorázni a menedékházban lehet, ami a minőséghez képest nagyon drága (kb. 1500/fő).

4. nap: Pádisi rét - Varasó - Kopott csapás nyerge - Istenek havasa kerékpárral

Zsolt már tegnap kinézte a Pádis északi határán húzódó hegygerincet, hogy oda fel kellene menni bicajjal. El is indultunk Varasó felé délelőtt, ott még én is tekertem, bár már nem sokáig. A táj gyönyörű volt, a fenyőerdőt felváltották a legelők, a gerincről elképesztő volt a kilátás minden irányba. De sajnos az úton nem akartak elfogyni a kövek, sőt inkább csak megnőttek a meredekséggel együtt, úgyhogy én szinte végig toltam, fel és le is. Erre felé nem nagyon jár senki, egész nap nem találkoztunk senkivel. Valószínűleg az erre tévedő lovak sem bírják jobban a „burkolatot”, mert Zsolt talált nekem egy leesett patkót.

Délután sajnos elindultunk hazafelé, a szerpentinen még sokszor visszanéztünk a gerincre, állati jól nézett ki, azért érdemes volt felmenni.

Az Alacsony Tátra volt réges-rég az első magashegyi élmény és most valahogy úgy alakult, hogy családostól is ide vezetett az első utunk. A Chopok alatti Kamenna Chata-ban és a Dumbier alatti Chata Stefanka-ban szálltunk meg, így csak ki kellett lépnünk a házból és már ott is volt a nagy hegy. A turistaházak szőnyegpadlója és a magashegyi gyep pedig remek mászó terepnek bizonyult egy kicsi felfedező gyerek számára is.
Alacsony Tátra képek

Korán reggel indultunk otthonról és a remek csatlakozásokkal közelítettük az Alacsony Tátrát. Érdekes, hogy Szlovákiában egy 10 hónapos gyereknek is adnak jegyet a buszon. Igaz hol félárú jegyet kaptam én is és a gyerek is, hol csomagjegyet, de valamit mindig adtak. Vasúton viszont nem kell jegy az ilyen piciknek. Délután három után már Srdieckoban voltunk. Kicsit felhős, ködös idő volt, de nem esett. Hirtelen most nagyon-nagy hegynek tűnt a Tátra, de úgy döntöttünk elindulunk fel a Kamenna Chata-ba. Boróka rám kötve jókedvűen nézelődött én meg magyaráztam neki, hogy most megyünk fel a nagy hegyre. Útközben néha a nap is kisütött, de fent 2000 méteren már elég sűrű volt a köd. Fél hatkor azért így is már a házban kortyoltuk a jó meleg teát. Mikor szállást kértünk mondták, hogy itt nincs bent WC, meg víz meg külön szoba, mi meg mondtuk, hogy rendben, tudjuk jártunk már itt. Azt hiszem kicsit meglepődtek rajtunk, így gyerekkel. Az emeleti hálórészen aztán szuper szőnyegpadló volt, végre letettem Borókát hagy mozogjon egy kicsit és akkor, és akkor Boróka , aki addig csak elég furcsa technikával közlekedett elkezdett mászni szépen ,,szabályosan” egyik lábát a másik után rakosgatva. Mi meg csak néztük, hogy hát ide kellett eljönni, hogy ezt megtanulja. Közben a szoba ablakából néztük, szakadoznak a felhőkön és néha látszik a Deres meg a Skalka. Aztán egyszer csak kisütött a nap, mi meg szaladtunk ki. A koraesti napsütésben végre láthattuk a hegygerincet. Csodaszép volt, rég voltunk már magashegyen, Borókának pedig ez volt az első ilyen útja. Úgy éreztem, jó helyre jöttünk.
Alacsony Tátra képek

Gombászás a Világos-hegy oldalában.
Gombászás a Világos-hegy oldalában képek

Igen, erre vágytam! Egy kert, amiben mindenféle finomság terem. Most például rengeteg paradicsom, némi padlizsán, répa, paprika, karalábé, zeller egy szép nagy fej kelkáposzta. A sült paradicsomos padlizsán megszórva a már szépen bebokrosodott bazsalikommal vagy kakukkfűvel. Hozzá szedek egy kis mentát teának. Gyönyörű így a nyár! Persze a kertet gondozni is kell, ezt bevallom nem én, hanem leginkább Gyuri csinálja.
Képek a kertünkből

Abasár, Sárhegy, Via Dolorosa, vadászparkkal elzárt hegyek.

A Via Dolorosa egy újabb kiváló mátrai teljesítménytúra, tökéletes ellátással, végtelenül empatikus és túrázóbarát rendezőkkel. Asszem mindenki számára példaértékű volt a rendezés.

Na de a hétvége másról is szólt, nem csak erről a jó túráról. A hétvége főszereplői a motorosok, kvadosok, erdőirtások, és külön kiemelném a vadászparkokat. Azt hiszem ez a négyes jellemzi a Mátra szép jövőjét (illetve a ralliverseny, ami nagy sajnálatomra ezen a hétvégén épp nem volt).
Szóval van az erdő, ami ugye a miénk (vagy bonyolultan és kissé homályosan megfogalmazva állami tulajdon). És mi végtelenül sok pénzért, de annál is lelkesebben fenntartunk egy adminisztratív munkát végző szervezetet, ami elvégez helyettünk egy csomó munkát (ez ugye az állam). És milyen jó, hogy az adminisztrátorok pontosan tudják, hogy a Mátra még ki nem irtott erdeit vadászparkokká kell alakítani, ahová mi, az erdő gazdái nem mehetünk be többé. Nyilvánvaló, hogy ez egyrészt a mi érdekünkben történik, sőt mi kértük, hogy így legyen. És ezen a hétvégén külön örömmel töltött el, hogy miután a Via Dolorosán sokan nagyon durván eltévedtünk egy ilyen vadászpark miatti jelzésátalakítás miatt (sokan feladták a túrát itt), másnap a Rónya-kőhöz tervezett kirándulásunk is meghiúsult egy másik vadászpark miatt.

Abasár, Sárhegy képek, részletes Via Dolorosa beszámoló a futó bolondoknak, amit alább beidézek:

Via Dolorosa 75 - ez is egy búzasör nélküli beszámoló

Felkészülésnek vettem egy terepcipőt a spuriban.
Pénteken családos program, Abasáron alszunk, Zsoltiéknál.
Abasári diófa alatt a kertben, borkóstoló, báránysült, házi kecskesajt, kiváló házipálinka és más finomságok.
Négyen készülünk a nagy napra, Judit, Zsolti, Alow és jómagam.
Reggel alow szemetet szed a buszmegálló mögötti parkban, de a buszt nem kell megvárni. Jönnek ákibácsiék, meg Zsolti egy ismerőse, és visznek a rajtba.
Nád Bélával üdvözöljük egymást örömmel, igen, jövőre mi is belevágunk, újra lesz Mátra 115, erősítem meg.
Endre viccelődik Zsolti kilóival: ,,Zsolti, adj pár kilót, ha nem adsz cipeld végig!”. Zsolti inkább végigcipeli a 40-en, Endre meg eléhezik a 115-ön, na azért magabiztosan meg is nyeri.
De még csak most indulnak az emberek, Béla a levegőbe lő egy hatalmas startpisztollyal. Kis késéssel utánuk megyünk, Judit, alow, jómagam. Utólérjük a futva belekezdőket.
Szép Markaz, fajin régi házak vannak a kivezető úton, baromi rég jártam erre, nem is emkélszem volt-e akkor jelzés. Vagány, ahogy kb. 10-15
ember fut kifelé a faluszéli utcán, neki a várhegynek.
Endre megy elől a csipkésben, ügyesen keresi az ösvényt, megyünk utána.
Kiérünk a várbércre, Endre már visszafelé jön a vártól, utoljára látom, mögötte Remó szökell gazella léptekkel.
Első pontyot begyűjtjük, közben alow tekintetéből kiolvasom, hogy nagyon hülyén belekezdtem, de nem érzem, na lesz még böjtje ennek.
Gyönyörű a várbérc tölgyese, jó kedvvel sétálok, kocogok. Máriaképesfa környékén akad két utitársunk, velük érjük el a Markazi-kaput. Végre, töményen legfrankóbb Mátra, Sirok - Kékes gerinc lefelé. Mraznicát észre se vesszük, úgy suhanunk át, aztán a Szárhegy is meglelpően könnyen adja magát, Cserepes-tető, meg Oroszlánvár most a kedvesebb oldalát mutatja. Varázslatos hegyek. Aztán jöhet a Jagus beharangozott, de nem is vészes bozóttal. Aztán K körön elérjük a Csurgó-kutat, na itt még nem is jártam, Béla só plusszal, szörppel, szőlőcukorral kínál. Fogyasztok mindenből, Judit is energiát pótol. Páran utolérnek (asszem ők lesznek másodikok a 115-ön végül), elengedjük őket. Mi hárman lemaradunk, kocogunk tovább, átvágunk a S sávra. Aztán jön a vadászkastély-rom. Legutóbb felmenten a csigalépcsőn az emeletre, mikor erre jártam, na most már nincs is mibe bemenni. Úttalan utakon megyünk fel Jóidő-nyak felé, de szép a táj. Jóidő-kút - hála a csapadékos nyárnak - adja a vizet rendesen. A haláltábor felé ereszkedve egyszer elvesztjük a bizalmat S sávban, de aztán újra előkerül. A tábornál, pogácsa, szőlőcukor, folyadékpótlás az ellenőrzőpontról. Következő víz Csiklósd-kút. Anno bicajjal sokszor megálltam itt vizet inni gyerekkoromban. Most csak alow vesz vizet, mi Judittal megyünk tovább bozótharcoskodni. Nemtom mi az a nagypistázás (csupa nagy betűvel az itinerben), de akkor mi nem akarunk nagypistázni egysem, bemegyünk a bozótba. Kb. húsz percet szívatjuk magunkat, de nem tudunk áttörni a bokrokon. Visszafelé nem találjuk meg azt az ösvényt se, amin lefelé jöttünk, bekeveredünk vmi mocsárba, a vaddisznók jót röhögnek rajtunk. Aztán váres combokkal, kissé megfáradva mégis visszamegyünk nagypistázni…
Aszfaltút és egy pillanat alatt megvan a Szent István csevice ellenőrzőpont. Újabb csodás ellátás, fokgaymás zsíroskenyér sóshagymával, ezt a bevált energiahordozót alkalmazom sok pohár meggyszörppel. A kedves ellenőrzőszemélyzet csúcspoénja pedig, hogy megkérdi, hogy ugye 75-ösök vagytok, mondjuk igen, na erre fellebbent egy konyharuhát - alatta egy halom paradicsom - na akkor nektek ez is van hozzá.
Kavarok egy szupradinos vizet is. Judit nagyon jól bírja, de ő a 40-en indult és bár simán bevállalhatná a 75-öt, csatlakozik Summer Comforthoz, és kisebb kavargásokkal bejutnak a célba.
Alowwal nyomjuk tovább, közben Remó szalad el mellettünk, én meg alaposan belassítok, a P+-en végig sétálok az aszfalton, bár Andrásnak a szíve fájhat, ezen a gyalogolva fárasztó, jól futható úton.
Óhután a falubeliek beszélgetnek, ahogy elkocogunk melletük, ,,aszongyák, hogy 100 km”, ennyit veszek ki belőle :-).
Aztán Sasvár előtt az ereszkedés is igencsak vagány, gyönyörű erdő, és lehet próbálgatni, hogy a terepcipőmben nem érzek minden követ a talpamban, akkor sem, ha megeresztem. Motorok bőgnek rettetesen. Gyerekek kvadoznak borzalmasan. Na végre elhagyjuk a 24-es utat. Parádsasváron újabb ellenőrzőpont újabb csodákkal. Mazsola, sportszelet, folyadék. Sápi Endre 20 percet várt itt a pontra jórégen, kicsit korán érkezett…
Irány Galyatetőre. Két kollégát a kocsmánál utolérünk, ahogy épp kóla-sör kitérőről térnek vissza. Alow a funkcionális és procedurális programozásról kérdez a Galyatető előtti emelkedőn, oxigénhiányos válaszokban foglalom össze a dolgok lényegét. Az áfonyásra már elfogy az erőm. Na itt érzem, hogy milyen messze van már a múlt, de milyen szép ez az emelkedő.
Kiérve a bércre azért még meg tudom nyújtani a lépteimet. Galyán aztán világbajnok ellátás van. Borsóleves gyenge csirkehússal, felöntöm vízzel, megsózom és két tányérral bejuttatok. Megint túl sokat állunk, de alow rábeszél még egy sörre, és persze igaza van, pontosan látja rajtam, hogy kész vagyok. A sör közben elindul a felszívódás, hirtelen áramolni kezd az energia az ereimben. Piszkéstetőig szedegetem össze magam, a vége felé már a felfeléket is kocogom, alow jól húz. Piszkéstetőn megint sok folyadék, még egy kis plusz is, irány bőgősrét. Kilépek kicsit a lejtőn, a fától fáig kapaszkodva haladó kirándulók tágra nyílt szemmel nézik, hogy szökellünk a meredeken. Darázs-hegyen azért belegyaloglok, nem merem nyomni, majd a hegytől Lajosházáig, gondolom.
És eljön a híres P sáv, P+ elágazás. Nem értem mi van, de végül megyünk itiner szerint, mit tehetne mást az ártatlan ember?
Adjuk neki a gázt a lejtőn, próbálok emlékeket ébreszteni, beazonosítani ismerős, soha nem látott helyeket, aztán érzem, hogy közel vannak már a Solymosi szőlők, nincs mese. Na akkor találunk egy alkalmas utat a korrekcióra. Északkeletnek elindulunk rajta. Valszeg megtaláljuk a régi pirosat alulról, azon megyünk egy darabon. Aztán bemegyünk a vadászparkba, a vaddisznók közé. Egy kondával összefutunk, négy pici malac szalad előttünk, én csak erőtlenül sétálok, András vicceket mesél, hogy összeszedjen, na engem felőrölt ez az eltévedés, finomlisztté. Na és reménykedünk, hogy a kanyargós út jófelé visz, András a napot követi, hogy mikor merrel, én az Üstök-főt kémlelem. Egy idő után úgy érzem, hogy megvan Üstök-fő gerince szemben, de a fene tudja. Aztán tényleg. Kimászunk a vadászparkból, és ott a P+ újra, basszáj. Nem ércsük mi is lehet, de tutira veszem, hogy a vadászpark a bűnös.
A sárga sávon lélekben négykézláb araszolok, asztán már kéz és láb nélkül szétcsigázottan kocogok le a S négyzeten.
Lajosházán dinnye! Minden más körülmény mellett itt temethettek volna el! Na eszek annyi dinnyét, amennyit erőm engedi, amikor már több dinnyeszeletet nem tudok megemelni, elindulunk a S négyzeten. Ami egyébként nem egy barátságtalan jelzés, bár kicsit köves, de igencsak szép. Mátraháza előtt utolér alow egy ultrafutó ismerőse. Könnyedén sétálnak előttem, én meg erőtlenül vánszorgok továbbra is, sehol egy adrenalinszint, vagy valami, ami megtolna. Házán aztán újabb sörözést indítványoz a Csülökben sokat tapasztalt alow mester, és igen jól teszi.
Veronika réten újra fokhagymás-zsíros kenyér, paradicsommal. Eldobom magam egy kartondobozon, mint aki hullafáradt - persze csak az illusztráció kedvéért - és akkor az ellenőrzőponton adják a kezembe a zsíroskenyeret, paradicsomot, italt, sót, én meg tolom be, ami fér.
Ultra vagány az este. Megsüti az esti nap a szokatlanul zöld sípályát kétoldalt sudár bükk királyság. Élvezem a tájat és vánszorgok kocakirándulós tempóban.
A csúcson alowék sokat lazítanak, mire felérek. Na jó, akkor innen kocogni kéne, az órára rá se nézek, de úgy érzem, ha nem nyomom, akkor sokkal nehezebb lesz. És lőn. Fokozatosan beleengedem magam a lejtőbe, átadom magam a nagyobb erőknek, konkrétan a gravitációnak és suhanok az esti fényben kedvenc bükkösömben. Fáradt szardarab vagyok tanképpen már, de jól esik futni, Disznós-kő után utólérjük Larzent, aztán a Markazi-kaput, majd a Mária-képesfát. Szépen jön minden sorban. Ekkor már a buckákat is erőből futom és persze pont ekkor el is vétjük a Z sáv leágazót. Pompás-príma-pokoli (ahogyan egy nagy elődöm fogalmazott), ami ezután vár ránk. Az oldalgerincről irányban visszaindulunk a Z sáv felé, azonban durva kőtörmelékes lejtő állja utunkat kicsi bozóttal.
Egy nagyobb köhalomnak egyszerűen nekimegyek, felpattanok a levegőbe, aztán visszazuhanok a földre apró darabokra törve. Most kellene felállni?
Igen, nyomjuk tovább, és egyszer csak ránk röhög a zöld sáv, mi meg csatlakozunk hozzá. És azon már le is megyünk Markazig.
13.20. Nagyon gyenge idő. Legszerénykedősebb perceimben is jobbra gondoltam, mégsem vagyok csalódott, olyan vidáman csontra kihajtottam magam, hogy nincs miért, és úgy éreztem mostani magamhoz képest jól ment. Alow gratulál, én meg megköszönöm neki, nagyon sokat segített.
És köszönjük a rendezőknek is, nélkülük sem sikerülhetett volna.
A 13.20 miatt elmarad a borkóstoló, pedig bejelentkeztünk egy abasári pincébe, sőt részemről egy tányér bográcsgulyés se fér már bele, csak reggelire.

Mediterrán hangulat Tihanyban.
Tihanyi képek.

Igazából előszentiván volt a hétvégén a Mátrában a Hidegkúti Turistaházban.
Szentivánéj Hidegkúton.